Adrian Năstase: Orbán Viktor felköszöntött, de a román kormányból senki

Levélben köszöntötte fel és magyar borokból készített válogatást küldött Adrian Năstase volt román miniszterelnöknek 70. születésnapja alkalmából Orbán Viktor magyar kormányfő – erről az ünnepelt számolt be a blogján és a Facebook-oldalán.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elődjének, a Szociáldemokrácia Romániai Pártjának (román betűszóval: PDSR) volt elnöke és 2000–2004 közötti miniszterelnöke közzétette azt a román nyelvű levelet is, amelyben Orbán Viktor üdvözletét küldte június 22-én, kedden, és amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet nyújtott át neki az ajándék kíséretében.

Năstase kormányfői mandátumából két év egybeesett a Fidesz elnökének első (1998–2002 közötti) miniszterelnöki megbízatásával, s többek között a magyarországi státustörvény kihirdetésével és gyakorlatba ültetésével. A román politikus erre az időszakra úgy emlékezett vissza, hogy „sok nézetkülönbség volt közöttünk, de civilizáltan kezeltük a helyzetet, a jószomszédi viszony szem előtt tartásával”.

Scrisoare de felicitare din partea premierului Viktor Orban

Közzétette: Adrian Nastase – 2020. június 24., szerda

2012-ben Adrian Năstasét két év szabadságvesztésre ítélték, amiért illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát; 2014 januárjában a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt találták vétkesnek, és mivel visszaesőnek minősült, összbüntetését négy és fél évre súlyosbította a bíróság (ebbe az első ítélet nyomán letöltött kilenc hónapot is beszámították). De az év augusztusában kienegedték, ugyanis a hatvan év feletti, jó magaviseletű elítéltek büntetésük harmadának letöltése után kérvényezhették feltételes szabadlábra helyezésüket. A politikusnak még az így számolt másfél évet sem kellett leülnie, mert a börtön illetékes bizottsága további 105 napot levont arra hivatkozva, hogy a politikus rabsága idején könyveket írt, és előadásokat tartott a többi fegyencnek.

Blogjában, utóiratként Năstase megjegyezte, hogy a jelenlegi román kormány vagy az államfői hivatal részéről senkinek se jutott eszébe az Orbán Viktoréhoz hasonló gesztus. Mint emlékezete, Klaus Iohannis elnök tavaly visszavonta a Románia Csillaga állami kitüntetést az ex-kormányfőtől.

Kapcsolódók

Kimaradt?