„Extravagáns” ötletekkel távozott a börtönből Adrian Năstase

Ahogyan ő maga fogalmazott csütörtöki szabadulásakor, „extravagáns” ötletei támadtak a börtönben töltött időszakban Adrian Năstase volt kormányfőnek.

Ezekről a Jilava börtön kapujában számolt be a politikus az újságíróknak. Terveiről elmondta: kilenc évig nem tölthet be köztisztséget Romániában, de több állásajánlatot kapott multinacionális vállalatoktól, ám megkereste őt ajánlattal „egy külföldi kormány” is, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy visszatér az egyetemi katedrájához.

Adrian Năstase az „extravagáns” ötletei közé sorolta a választási törvény módosítását. Szerint mielőbb vissza kell térni a listás választásokhoz, mert ez a parlament „professzionalizálódását” eredményezi. A politikus ugyanakkor általános amnesztiát sürgetett. Szerinte ugyanis a börtönök jelenleg „visszaeső bűnözőket termelnek”.

Năstasénak egyébként továbbra is meggyőződése, hogy politikai ellenfelei (az államfő) bosszújának áldozata, és szabadulása után is „élő céltábla” lesz. A szakálláról megjegyezte: nem akarja levágatni, mert jól áll neki, s arra számít, hogy filmszerep-ajánlatokat is kap.

Mint ismert, a volt kormányfőt csütörtökön helyezték feltételesen szabadlábra az Ilfov megyei törvényszék jogerős ítélete értelmében. Ez a román törvények szerint azért lehetséges, mert 60 éves elmúlt, büntetése egyharmadát (604 napot) letöltötte és jó magaviselete volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?