Csíksomlyói búcsú: arra kérik a zarándokokat, hogy idén maradjanak otthon

A járványhelyzetre való tekintettel arra kérte szerdán a zarándokokat a csíkszeredai polgármesteri hivatal, hogy maradjanak otthon szombaton, és ezúttal családjuk, szeretteik körében, lélekben vegyen részt az idei csíksomlyói pünkösdi búcsún. Lesz azonban lehetőségük arra, hogy üzeneteiket eljuttassák a szertartás helyszínére, ami ezúttal nem a Hármashalom oltár, hanem a kegytemplom lesz.

Bár tömeges, közösségi zarándoklatra ebben az évben nem lesz lehetőség, a székelyföldi magyar közösségek lehetőséget kaptak arra, hogy imaszándékaikat, kéréseiket eljuttassák a hét végén a pünkösdi búcsú csíksomlyói helyszínére. Az Erdélyi Mária Út Egyesület szervezésében olyan zarándok követek indultak Csíksomlyó felé, akik összegyűjtik és stafétaszerűen elviszik a szalagokra írt üzeneteket. A Csíksomlyóra elhozott imaszalagokat a kegytemplom közelében fogják elhelyezni, és a búcsú napján meg fogják áldani – közölték szerdán a szervezők.

A kezdeményezésről Molnár Sándor az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke, Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt főplébánia esperese és Kolozsvári Tibor, az RMDSZ Hargita megyei tanácsosa számolt be egy szerdai sajtótájékoztatón.

Darvas-Kozma József kifejtette: a történelemben akadnak példák arra, hogy különböző okokból nem lehetett megszervezni a csíksomlyói búcsút. Közlése szerint az 1800-as évek elejétől a második világháborúig 12 olyan alkalmat tartanak nyilván, amikor elmaradt a tömeges pünkösdi zarándoklat, illetve a búcsúhoz kapcsolódó körmenet. „A hívek akkor is megtették a maguk zarándoklatát elvégezve a keresztutat a Jézus hágóján. Most elmarad a nagy zarándoklat, viszont nem marad el a búcsú. Egy a fontos: nyitott szívvel legyünk a Szentlélek ajándékaira” – fogalmazott Darvas-Kozma József.

Molnár Sándor elmondta: ha a hagyományos keresztaljak, zarándokcsoportok nem is tudnak ebben az évben közösen eljutni Csíksomlyóra, legalább ilyen módon, szalagok formájában, hírvivő staféták által eljuttathatják imaszándékukat a szertartás helyszínére. A hírvivők között lesznek olyanok, akik lóháton, gyalogosan, futva, vagy éppen kerékpáron gyűjtik össze és viszik magukkal a kegyhelyre a közösségek üzeneteit, imaszándékait.

A cél, hogy a Mária út székelyföldi szakaszai mentén vallástól függetlenül mindenki megfogalmazhassa kérését. Az érdeklődők az Erdélyi Mária út Facebook-oldalán követhetik a szalagok útját beszámolók, fotók, filmbejátszások által. Molnár Sándor kiemelte: akik nem tudják ezen a módon eljuttatni üzenetüket, imaszándékukat, azok az Erdélyi Mária út Facebook-oldalán elérhető képkeret használatával jelezhetik: lélekben ellátogatnak Csíksomlyóra. Ugyanakkor írásban, vagy videóüzenetben is megfogalmazhatják kéréseiket, imaszándékaikat.

„Szeretem magam elé képzelni, ahogy évszázadokon át a székelyek, őseink minden viszontagság ellenére is elindultak a Szűzanyához, hogy a kérő-, a hálaadó-, Istendicsérő imáikat elhozzák. Ezt tesszük mi is, ragaszkodva a közegészségügyi szabályokhoz, korlátozott létszámú, 50 fős zarándok követ-csapattal, akik Sepsiszentgyörgytől a Gyimeseken át Marosvásárhelyig Székelyföld minden szegletéből érkeznek majd az imaszalagokkal” – mondta el Kolozsvári Tibor.

Maradjanak otthon! „Csíksomlyó őreként városunk a Kárpát-medence legjelentősebb keresztény ünnepére készül, a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon. Fájó szívvel minden zarándokot arra kérünk, hogy maradjon otthon, ezúttal családja, szerettei körében lélekben vegyen részt a 2020-as Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún. Ha testben nem is, lélekben legyünk itt, legyünk együtt. Mértéktartással, körültekintően, felelősséggel. Most ez a fontos, fontosabb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor” – olvasható a csíkszeredai polgármesteri hivatal szerdai felhívásában.

Szívbéli zarándoklatra hívnak a szervezők

A ferences testvérek korábban közölték: az új típusú koronavírus-járvány, és a járvány terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések miatt idén nem fogadhatják a tömeges zarándoklatot a csíksomlyói búcsún. Indoklásuk szerint döntést a zarándokok iránti felelősség jegyében, az egészségük megóvása érdekében kellett meghozniuk.

„E döntés értelmében arra kérjük a zarándok testvéreket, hogy az idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívünk zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot" – közölték a ferences szerzetesek.

A május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmisét 12:30-tól tartják a csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye februárban felszentelt érseke mutatja be, ő mondja a szentbeszédet is. A szentmisét élőben közvetítik a kegyhely honlapján, Facebook-oldalán, a SzeredApp okostelefonos alkalmazáson keresztül továbbá a Duna Televízióban és az Erdélyi Mária Rádióban. Az alkalomra programfüzetet állítanak össze, mely letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról.

Kapcsolódók

Kimaradt?