banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ludovic Orbant „gyomrozták” a parlamentben

A koronavírus-járvány idején hozott kormányintézkedésekről kellett beszámolnia Ludovic Orbannak hétfő délután a parlament, „a miniszterelnök órája” keretén belül. Az ellenzék élesen bírálta a kormányt.

A vitán Victor Ponta, a Pro Románia elnöke azt mondta: a kormány nem intézkedett bizonyos gazdasági ágazatok megmentése érdekében, így ma már csak „megemlékezést" lehet azokról tartani. Szerinte cégek tucatjai „tartanak a csőd felé”, de az IMM Invest-program is ugyanebben a helyzetben van. Külön felhívta a figyelmet a mezőgazdaság nehéz helyzetére, amelyet a koronavírus-járványon kívül még a szárazság is sújt.

Ponta szerint haldoklik az energetikai és szállítási szektor is, de a legnagyobb nehézségekkel a vendéglátói ágazatnak kell szembenéznie. A Pro Románia vezetője azzal vádolta az Orban-kormányt, hogy magára hagyta ezt a szektort, amely így halálra van ítélve, akárcsak a sport- és kulturális ágazat is.

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szintén bírálta a kormányfőt, kijelentve, hogy Orban veszélybe sodorta az állampolgárokat azzal, hogy nem küldte el időben a parlamentnek a veszélyhelyzetre vonatkozó törvénytervezetet.

Ciolacu kifejtette, véleménye szerint nem lehet a „végtelenségig bírságolni és korlátozásokat alkalmazni”, hanem bizalmon alapuló együttműködésre van szükség. A kormány azonban elvesztette a lakosság bizalmát, mert alkotmányszegő határozatokat hozott, és tönkretett egy jól működő, 4 százalékos növekedést mutató gazdaságot, az embereknek pedig csökkent az életszínvonala – jelentette ki a szociáldemokrata párti politikus.

A PSD ügyvivő elnöke lemondásra szólította fel Ludovic Orbant „mindazért a rosszért, amit ennek az országnak tett”. Hozzátette, ha a miniszterelnök nem mond le, bizalmatlansági indítvánnyal fogják lemondásra kényszeríteni.

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke arról beszélt felszólalásában, hogy a kormány dönthetett volna a különnyugdíjak felszámolásáról, de ez nem történt meg „a PSD és a PNL kézenfekvő együttműködése” miatt, amely „válságos pillanatokban működésbe lép”. Az országos településfejlesztési programot (PNDL) „lokális feudalizmusnak” nevezte, amelyet „egy jelenlegi börtöntöltelék” (Liviu Dragnea volt PSD- és képviselőházi elnök – szerk. megj.) talált ki, és amely révén egyesek korrupt módon jutottak közpénzekhez.

Barna számon kérte a miniszterelnöktől a kis- és közepes vállalatok megsegítésére létrejött IMM Invest-programot, amely szerinte már elindításakor elakadt.

Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselőházi frakcióvezetője kielégítőnek nevezte a koronavírus-járvány kezelését, mivel a román egészségügyi rendszer egy pillanatra sem érte el a telítettségi szintet, és nem történt meg az a „rémálom”, amely több, Romániánál sokkal fejlettebb nyugat-európai országban bekövetkezett. Az elmúlt hétvége azonban kaotikus volt amiatt, hogy a veszélyhelyzetet szabályozó törvénytervezet nem került idejében a parlament elé: ennek súlyos következményei lehetnek – tette hozzá a PMP képviselője.

Paşcan aggodalmát fejezte ki a román gazdaság helyzete miatt, és szemrehányást tett a kormánynak amiatt, hogy nem fogadta el a PMP által ajánlott megállapodást, amelynek értelmében évente emelték volna az egészségügyre szánt költségvetési összeget. Ugyanakkor az átláthatóságot is számon kérte a kormánytól a közpénzek elosztását illetően.

Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt mondta, a kormánynak meg kell értenie, hogy a jelenlegi járványhelyzetben csak akkor tud felelős intézkedéseket hozni, hogyha együttműködik az állam minden intézménye. „Elfogadhatatlan, hogy a kormány önjáró módon, a parlamentet megkerülve olyan intézkedéseket hoz, amelyek jogalapjai megkérdőjelezhetők” – fogalmazott az RMDSZ képviselője.

Kapcsolódók

Kimaradt?