Vészhelyzetet hirdetnek: sürgősségi rendelettel hidalná át a kormány a joghézagot

A kormány sürgősségi rendeletet készül elfogadni a szükségállapot megszűnése és a vészhelyzet életbe lépése közötti átmeneti időszak áthidalására, és még csütörtökön kihirdeti a vészhelyzetet – jelentette be a délelőtti kormányülés elején Ludovic Orban miniszterelnök.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot két hónap után, csütörtök éjfélkor lejár, és a védekezés enyhébb formája, a vészhelyzet váltja fel. Mivel a hatóságok a korlátozások egy részét továbbra is fenn akarták tartani, az alkotmány szerint a parlament felhatalmazását kellett kérniük.

A kormány által kidolgozott tervezetet végül szerda este elfogadta a kétkamarás törvényhozás, de a jogszabály, amely alapján intézkedhetnek, legkorábban csak hétfőn léphet hatályba, ezért gyakorlatilag pénteken nulla órától semmilyen korlátozó intézkedés nem lesz érvényben a hétvégén, a hatóságok semmilyen jogi eszközzel nem rendelkeznek majd a kijárás és a gyülekezés részleges vagy teljes tiltására.

Ezt kiküszöbölendő, a kormány sürgősségi rendeletet készül elfogadni, hogy kézben tarthassa a május 15. és 18. közötti időszakot – mondta a miniszterelnök, de nem részletezte, hogy miként képzelik azt. Ludovic Orban ugyanakkor továbbra is felelősségteljes magatartást kért a lakosságtól, hogy a járvány elleni védekezés eddigi eredményei ne vesszenek semmibe.

Mint mondta, a vészhelyzetet a 21/2004-es kormányrendelet alapján hirdetik ki, és az alapján dolgozzák ki a közegészségügyi intézettel egyetértésben a közegészségügyi és munkavédelmi szabályozásokat, amelyek a vészhelyzet idején érvényben lesznek a vendéglátóiparban, illetve azokon a területeken, amelyeken eddigi nem voltak korlátozások, vagy éppen most enyhítenek a szigorításokon.

 

 

A vészhelyzet kihirdethető, viszont a korlátozások nem vezethetők be hétfőnél korábban, amíg a szerdán elfogadott törvény nem lép hatályba. „Ma (csütörtökön - szerk. meg.) az országos vészhelyzeti bizottság (CNSSU) kihirdeti a vészhelyzetet, és megállapítja az intézkedéseket. Ezek kötelező érvényűek lesznek" – mondta a miniszterelnök. Orban szerint a 21-es sürgősségi rendeletet módosítani fogják, de a változások nem érintik az egyéni szabadságjokat.

A miniszterelnök hozzátette, hogy átveszi az országos vészhelyzeti bizottság elnöki teendőit, helyettesei pedig Marcel Vela belügyminiszter, Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője és Ion Ștefan fejlesztési miniszter lesznek. 

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?