Szükségállapot: enyhítenek is, meg nem is a kijárási tilalmon

Május 16-tól kezdődően biztosan feloldják a kijárási tilalmat a településeken belül, azonban a települések közötti közlekedést továbbra is bizonyos fokú megszorítások fogják korlátozni – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő.

Ezeket a szabályozásokat a következő időszakban dolgozza ki a kormány – magyarázta Orban a Digi24 hétfő esti műsorában. Mint azt ismertettük, a miniszterelnök szerint a szállodákat és a parkokat, sétatereket valószínűleg megnyitják a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot lejárta után, azonban a játszóterek és a vendéglők a legnagyobb valószínűséggel továbbra is zárva maradnak még egy ideig.

Ugyancsak érvényben marad a tilalom az előadások, rendezvények szervezésére, tehát a köztéri gyülekezést tiltó szabály egyelőre nem változik, továbbra is három személy lehet csak egy csoportban.

Hangsúlyozta a miniszterelnök azt is, hogy az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen alapos elemzést végeznek a korlátozások megszüntetésének járványtani kockázatairól, és a megszorításokat csak fokozatosan oldják fel.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?