Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 65 év felettiek kijárási időkorlátját módosító rendelet

Hétfő este megjelent a Hivatalos Közlönyben a 10-es számú katonai rendelet, amely egyebek mellett a 65 év feletti személyek kijárási időintervallumát bővíti ki a szükségállapotból még hátralévő időben.

A Marcel Vela belügyminiszter által hétfő este ismertetett rendelet többek között előírja, hogy a 65 évnél idősebbek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 7 és 10 óra között hagyhatják el lakhelyüket, saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal, illetve, hogy meghosszabbítják a Románia és tizenhárom ország közötti polgári repülőjáratok felfüggesztését, a koronavírus-járvány elleni óvintézkedést.

A 10-es számú katonai rendelet arra is kitér, hogy a szükségállapot ideje alatt a postások a címzett postaládájába helyezik a küldeményeket (az ajánlott vagy az átvételi elismervénnyel küldött leveleket is), ez alól csak a bírósági eljárásokkal kapcsolatos értesítések képeznek kivételt.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?