Orban: ha lesz elég védőmaszk Romániában, a kiskeresetűek ingyen kapnak

A kormány megoldást próbál találni arra, hogy ingyen szájmaszkokat biztosítson azoknak a fertőzésveszélynek kitett személyeknek, akik minimálbérből élnek - mondta csütörtökön Ludovic Orban.

A miniszterelnök a Cantacuzino Orvosi-Katonai Kutatóintézetben tett látogatása alkalmából úgy nyilatkozott, miután a termelők megkapják a jóváhagyást a védelmi minisztériumtól, jelentősen megnő a szájmaszkok hazai gyártásának kapacitása. A kiskeresetű, fertőzésveszélynek kitett személyek a kormány tervei szerint ingyen fogják kapni a szájmaszkokat - mondta Orban.

Ugyanakkor megerősítette Virgil Popescu gazdasági miniszter korábbi állítását, akinek becslése szerint májusban a romániai szájmaszk-gyártás eléri a napi egymillió darabot. Május 15-éig, vagyis a maszkviselés kötelezővé válásának dátumáig jelentősen meg kell növelni a gyártási kapacitást, és külföldi forgalmazóktól tartalékokat is be kell szerezni, tette hozzá a kormányfő.

Orban köszönetet mondott azoknak a cégeknek, amelyek az eredetileg értékesítésre beszerzett maszkok millióit ingyen, vagy éppen csak beszerzési áron adták tovább közszolgálati célokra.

Klaus Johannis államfő szerdán jelentette be, hogy május 15-étől kezdődően mindenkinek kötelező lesz maszkot viselnie a tömegközlekedési eszközökön és a beltéri nyilvános helyeken.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.
(Címlapfotó: pexels.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?