„Védőmaszkot hord a nyuszi, locsolásért nem jár puszi” – de virtuális piros tojást küldhet a kolozsvári kisfiúknak

A hívek online „vehettek részt” a szentmiséken és istentiszteleteken, a hagyományőrzők virtuálisan „gyűlhettek össze” tojást írni, a családok pedig videós csevegésben „találkozhattak egymással” az idei húsvéti időszakban. Bár a kijárási tilalom korlátozta közösségi eseményeinket, igyekeztünk a hagyományokat továbbéltetni, így megkérdeztünk néhány előkészítő osztályos kisfiút, volna-e kedvük „meglocsolni” a Maszol női olvasóit. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium kisdiákjai tüstént vállalták: a locsolóvers, a kölni, a komolyság és a lelkesedés elmaradhatatlan kiegészítője beküldött videóiknak.

Kedves, szellemes, illetve vallásos versikéket szavaltak el az apróságok. Ki nyakkendőben, ki otthoni melegítőben szólt a Maszol női olvasóihoz. Többen közülük úgy locsoltak, hogy kölnijüket is használták, a felvételeket pedig szüleik, hozzátartozóik készítették róluk. A gyerekek elragadó videóiban „találkozhatunk” olyan szemfüles kisfiúval is, aki a járványhelyzethez igazította szavalatát, és röpke megszólalásában nemcsak a locsolást vállalta, hanem az oktatást, felvilágosítást is.

Voltak olyan locsoló legénykék is, akik kertjükből szavalták el a nyuszikáról szóló öntözőversüket, ügyelve arra, hogy a madárcsicsergés és a zöld fű is hozzátartozzon a szertartáshoz, míg mások az otthonukban tartózkodva, családi környezetben készítették el videóikat, ezzel is jelezve, hogy hiába az ünnep, jelenleg annál is fontosabb az egészség és az azt megőrző #maradjotthon felhívás.

Kapcsolódók

Kimaradt?