Klaus Johannis ismét arra kérte a külföldön élő románokat, hogy ne jöjjenek haza húsvétra

Felhívást intézett pénteken Klaus Johannis államfő a külföldön élő román állampolgárokhoz, hogy idén ne látogassanak haza a húsvéti ünnepekre, ezzel is segítve a koronavírus-járvány elleni védekezést.

„Közeledik a húsvét, a kereszténység legfontosabb ünnepe, amelyet az emberek családjuk, szeretteik körében szoktak tölteni. Idén azonban a feltámadás ünnepe mély válsághelyzetben, világjárvány közepén találja az egész emberiséget” – mondta Johannis a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában. Ebben a helyzetben a külföldön élő romániaiak hazalátogatása „rendkívül veszélyes lehet” az itthon élők számára – figyelmeztetett.

„Nagyon fontos megértenie mindenkinek, hogy a hazajövetel rendkívül veszélyes lehet mind a hazautazók, mind az itthon levők számára!” – üzente Johannis, hozzátéve, áldozatot kell most hozni annak érdekében, hogy később együtt lehessünk szeretteinkkel. Hangsúlyozta: tudja, hogy több millió hívő ember számára nagy áldozat a templomtól való távolmaradás húsvétkor, de ezt az áldozatot meg kell hozni, be kell tartani a hatósági rendelkezéseket a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Johannis szerint Románia belépett a koronavírus-járvány legnehezebb szakaszába, és a lakosságnak szigorúan be kell tartania a hatóságok által elrendelt intézkedéseket. Az elnök azt mondta, a korlátozó intézkedésekkel sikerült késleltetni a járvány terjedését, mostantól azonban rendkívül nehéz hetek következnek, amelyek kritikusak lesznek az egészségügyi ellátórendszer számára, és amelyek próbára teszik szolidaritásunkat, emberségünket.

„Már van 116 halottunk (azóta 118 – szerk. megj.). Vajon hány áldozatot fog még szedni a koronavírus? Nem tudjuk, az azonban biztos, rajtunk múlik, hogy minél kevesebbet. Ha nem tartjuk be szigorúan a hatóságok által elrendelt valamennyi intézkedést, egyre több lesz a haláleset, és sokasodni fognak az intenzív osztályon való ellátást követelő súlyos esetek" – fogalmazott. Az államfő rámutatott, a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseknek mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg elmúlik a vírus jelentette veszély. „Senki nem lesz biztonságban addig, amíg nem leszünk mindannyian biztonságban" – nyomatékosította.

Johannis hangsúlyozta: fontos, hogy az emberek maradjanak otthon, csak nagyon indokolt esetben hagyják el lakhelyüket, ha kimennek, tartsák a kétméteres távolságot egymás között, ne fogjanak kezet, ne öleljék meg egymást, kerüljék a közvetlen fizikai kontaktust, és amint hazaérnek, mossanak kezet. Az elnök ugyanakkor felhívást intézett a rendvédelmi szervekhez, hogy lépjenek fel határozottan a törvények és a katonai rendeletek betartatása érdekében.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?