FRISSÍTVE – Koronavírus Romániában: egy máramarosi férfi és egy temesvári nő is fertőzött

 

FRISSÍTVE: Egy 45 éves Máramaros megyei férfit és egy 38 éves temesvári nőt is megfertőzött a koronavírus – jelentette be pénteken Nelu Tătaru egészségügyi államtitkár. Mindketten Olaszországban jártak korábban. Ezzel háromra nőtt a koronavírus-fertőzéses esetek száma Romániában. 

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Máramaros megyei férfi Olaszországban dolgozik, február 25-én tért vissza Romániába. Előtte a megfázás tüneteit mutatta, orvosnál is járt. Hazatérése után belázasodott, és önként jelentkezett az egyik Máramaros megyei kórháznál, ahova beutalták. Állapota súlyosbodott, légzési nehézségei voltak, ezért Kolozsvárra szállították, a járványkórház intenzív osztályán kezelik – mondta Nelu Tătaru.

A Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy kikkel érintkezett a páciens. Cornelia Bubatu, a DSP szóvivője közölte: a 38 éves nő a Bergamótól 30 kilométernyire fekvő San Giovanni Bianco nevű településen járt február 19-én és 20-án. Február 25-én enyhe láz és köhögés ütött ki nála, ezért 27-én önként jelentkezett a járványkórházban. Biológiai mintát vettek tőle, és a szezonális influenzára vonatkozó teszt negatív lett. A nőt hazaengedték a kórházból, később viszont a COVID-19-re vonatkozó teszt pozitív lett, így a páciensért mentőt küldtek, és a megfelelő óvintézkedések között ismét a járványkórházba szállították. A nő – saját elmondása szerint – egyedül él. Egészségi állapota sokkal jobb, mint a Máramaros megyei férfié.

A Wizz Air légitársaság közleménye szerint a hatóságok értesítése nyomán fertőtlenítették a február 20-án a Bergamo–Temesvár járatot teljesítő repülőgépet, amellyel a temesvári nő utazott. A Wizz Air az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásai nyomán jár el – írták.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára a sajtótájékoztatón pontosította, mindkét fertőzött Olaszország olyan településéről érkezett, ahol nincsenek érvényben a fertőzés terjedését akadályozó intézkedések. Az államtitkár azt is megemlítette, hogy a két érintett megye egészségügyi hatóságai megvizsgálják, hogy a két fertőzött személy kikkel érintkezett az elmúlt napokban, és meghozzák a szükséges intézkedéseket.

Mint ismert, eddig csak egy Gorj megyei férfinél igazolták laboratóriumi vizsgálatok a koronavírus jelenlétét; országos szinten a péntek reggeli adatok szerint 182 személy volt karanténban, további 8231-et lakhelyükön különítettek el, azaz házi karanténban vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?