Hárman haltak meg egy Szeben megyei autóbalesetben

Egy 19 éves fiatal sofőr okozta azt a Szeben megyében történt balesetet, amelyben rajta kívül még egy 17 éves tinédzser és a másik autót vezető 74 éves ember halt meg – írja az Observator.tv a helyi sajtó alapján.

A három halálos áldozattal járó baleset a Szeben megyei Holcmány (Hosman) község kijáratánál, a DJ 106 jelzésű úton történt. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a 19 éves sofőr vezette személygépkocsi a túl nagy sebesség miatt áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a 74 éves férfi vezette autóval.

A frontális ütközés következtében a két gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. A 19 éves sofőrrel utazott egy 16 és egy 17 éves fiatal is, akiket kórházba szállítottak, de a kritikus állapotban lévő 17 éves utas életét az orvosok már nem tudták megmenteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?