Még a fiókban tartja a kormányfő az előre hozott választásokat érintő sürgősségi rendeletet

Minden szükséges jóváhagyást megkapott már a múlt kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelet, amelyet az előre hozott parlamenti választások megszervezésére hoztak, csak Ludovic Orban miniszterelnök döntése hiányzik ahhoz, hogy megjelentessék a Hivatalos Közlönyben, ezáltal hatályba is lépjen.

Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője a kormánypalotában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta egy újságírói kérdésre, hogy a rendelet „még a kormányfő asztalfiókjában van”.

A kormány a múlt kedden, a kétfordulós polgármester-választás felelősségvállalás általi bevezetése miatt kezdeményezett bizalmatlansági indítvány vitájának előestéjén tartott maratoni ülésén 25 sürgősségi rendeletet fogadott el, köztük azt, amelyik az előre hozott parlamenti választások szervezési kérdéseire vonatkozik. Ebben – állítólag – az áll, hogy a külföldön kialakított szavazókörökben háromnaposra bővítsék a voksolást, vagy hogy a parlament feloszlatásától számítva 50 napon belül is kiírhassák a választást (a 90 nap helyett).

Mivel azonban a sürgősségi rendelet nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, nem lehet tudni, mi áll benne pontosan, a pártok – amelyeket megoszt az előre hozott választások kérdése – csak szóbeszéd alapján fejtik ki a véleményüket. Az RMDSZ határozottan kijelentette, hogy nem fogadja el azt a változtatást, hogy a parlamenti választáson a szavazásra jogosultak bármelyik választókerületben leadhassák voksukat. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint ez nagy mértékben befolyásolná egyes megyei választókerületekben az eredményeket, és a választási törvény burkolt módosítását vélte felfedezni benne.

Ludovic Orban kormányfő kedden egyeztetett a parlamenti pártokkal az előre hozott választásokról. A találkozó után az RMDSZ elnöke azt mondta, hogy szükségesnek tartja, hogy a parlament utólag módosítson a sürgősségi rendelet által elfogadott választási törvényen, és a szerint szervezzék meg a szavazást.

A videón a 33. perctől látható Dancă válasza:

 

Ionel Dancă nem közölte, hogy Orban miért nem továbbította kiközlésre még mindig a rendeletet, és találgatásokba sem bocsátkozott. „Csak azt mondhatom, ami van, azt nem, hogy mi lehetséges” – jelentette ki. Hozzátette, hogy Orban dönti el, mikor küldi el a Hivatalos Közlönynek a sürgősségi rendeletet.

(Nyitókép: A mai kormányülés | Fotó: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?