Falugyűlés Ditróban: maradhat a két Srí Lanka-i pék, de ne érkezzen több vendégmunkás

Maradhat Gyergyóditróban a két Srí Lanka-i pékmester, ha a munkaadójuk nem hoz a községbe további vendégmunkásokat, és javít a munkakörülményeken. Ez a megoldás körvonalazódott a Hargita megyei községben szombaton tartott falugyűlésen. A helyi közösség petícióban foglalja hétfőn össze az elvárásait a külföldieket alkalmazó vállalkozással szemben.

A szombati falugyűlést Puskás Elemér polgármester hívta össze. Előzménye, hogy a helyiek egy jelentős csoportja fellázadt a két külföldi vendégmunkás jelenléte miatt. A ditróiak egy része migránsveszélyt kiáltva  Facebook-csoportot hozott létre, amelyen durván fenyegették a gyergyói térség legnagyobb pékségét működtető vállalkozót és a két Srí Lanka-i pékmestert is.

Puskás Elemér a gyűlés felvezetőjeként elmondta: annak érdekében hívta össze a falu lakóit a szombati fórumra, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre és tisztázzák a községet ért vádakat, mely szerint rasszista és kirekesztő volna Gyergyóditró lakossága. A községvezető kiemelte, hogy az érintett pékség tulajdonosa nem lesz jelen személyesen, ám levélben fogalmazta meg gondolatait, amelyben egyúttal megoldást is kínál a kialakult helyzetre. 

Puskás ugyanakkor azt javasolta, hogy a levelet a gyűlés végén olvassák fel, addig mindenki „mondja ki, ami benne van, ami bántja”. A gyűlésen jelen volt és felszólalt a gyergyóditrói események egyik vezéralakja, Biró Károly segédlelkész is. Biró közös imára hívta a megjelenteket, majd kifejezte azt az óhaját, hogy megoldást fognak találni közösen a problémára.

Ezt követően a jelenlévők felszólalásai következtek. A legtöbben a pékségben átélt negatív tapasztalataikról számoltak be, több hozzászóló az alkalmazásokkal kapcsolatos problémákat, az alacsony fizetéseket, a nem megfelelő bánásmódot emelte ki. 

A megszólalók között többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy nem a két Srí Lanka-i vendégmunkással „van bajuk”, hanem attól félnek, hogy a nyomukban újabb külföldi munkavállalók fognak érkezni, ami elindít egy bevándorlási folyamatot a községben. Ugyanakkor több lakos nehezményezte a média szerepét az ügyben, amiért a rasszizmus bélyegét sütötték a falura.

A helyiek mellett felszólaltak a térség vezető politikusai. Bende Sándor RMDSZ-es képviselő Gyergyóditró múltjáról és emberi értékeiről beszélt, míg Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke azt hangsúlyozta, hogy nem szabad politikai ügyet kreálni a ditrói eseményekből. Ugyanakkor mindketten azirányú reményüket fejezték ki, hogy Gyergyóditró nem csupán a mostani események miatt fog a jövőben a figyelem középpontjába kerülni.

A vállalkozók levélben üzentek

A gyűlés zárómozzanataként Biró Károly felolvasta Köllő Csaba és Katalin a közösséghez írt levelét. A levélben a pékség vezetői kiemelték: az elmúlt hetek eseményei nagyon sokat ártottak a tíz éve elindított vállalkozásuk hírnevének. Leírták: a munkaerő hiánya miatt voltak kénytelenek a külföldi vendégmunkások alkalmazása mellett dönteni, ugyanakkor nem volt szándékukban ezzel a helyi közösséget megsérteni. 

 

Köllőék levelükben leszögezték: a két Srí Lanka-i vendégmunkás nem fog a településen élni, ráadásul kivették őket a termelésből és a jövőben kisegítő munkát fognak végezni csupán. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan is: amennyiben a közeljövőben találnak öt pék képzettséggel rendelkező munkavállalót helyben, eltekintenek további vendégmunkások alkalmazásától.

A jelenlévők hangos nemtetszésüket fejezték ki a levélben foglaltakkal kapcsolatosan, és annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Köllő Csabának személyesen kellett volna megjelennie az eseményen. Végül Biró Károly javaslatára abban maradtak, hogy egy petíciót fognak megfogalmazni a vállalkozás felé, amelyben kérik a munkakörülmények javítását és azt is, hogy további vendégmunkások alkalmazása ne történjen meg. A petíciót hétfőig fogják elkészíteni és átnyújtják a pékség tulajdonosának.

„Közvetítőként mindent megteszek a megoldás érdekében”

Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere a gyűlés után a Maszol érdeklődésére elmondta: az utóbbi napok eseményeinek hatására elbizonytalanodott abban, hogy lesz-e az esetnek békés megoldása. Sajnálja, hogy nem volt jelen a vállalkozó, de így talán elejét vették az esetleges durva megnyilvánulásoknak, amely akár fizikai konfliktushoz is vezettek volna. 

A községvezető ugyanakkor kifejtette, hogy továbbra is bízik a megoldásban és véleménye szerint az is nagy eredmény, hogy az emberek beszélhettek az őket ért sérelmekről, valamelyest lecsillapodtak a kedélyek és nyugodtan távoztak a gyűlésről. „Reméljük, ezzel a petícióval fogunk tudni segíteni, én közvetítőként mindent megteszek a megoldás érdekében” – zárta Puskás Elemér.

Ditróban dolgozó vendégmunkások ügye országossá dagadt. Az ombudsmani hivatal pénteken jelentette be, hivatalból megvizsgálja, hogy a gyűlöletbeszéd milyen formában jelentkezett a községben. Az RMDSZ csütörtök este szintén elutasított mindennemű gyűlöletkeltést, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba pedig arról beszélt, hogy a migránsellenes diskurzus is táplálja a ditróiak félelmeit. A helyi segédlelkész magatartását, aki a lázadó helyiek élére állt, Jakubinyi György nyugalmazott érsek elítélte

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?