Tăriceanu: A kormány javasoljon időpontot a helyhatósági választásokra

A kormány „haladéktalanul” javasoljon időpontot a helyhatósági választások kiírására, hogy a pártok megfelelően fel tudjanak készülni, mondta Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.

Emlékeztetett: ő kétfordulós választást szeretne, és az ehhez szükséges módosítást sürgősségi kormányrendelettel lehetne meghozni. 

„A helyhatósági választások gyorsan közelednek, emiatt felkérem a kormányt, haladéktalanul álljon elő a kiírás időpontjára vonatkozó javaslattal, hogy a pártok aszerint szervezkedjenek. Ez egy nagyon fontos dolog, ami nem tűr halasztást, és a kormánynak cselekednie kell” – mutatott rá Tăriceanu hétfői sajtótájékoztatóján. 

Leszögezte, az ALDE kétfordulós polgármester-választásokat akar, és ez volt a PNL-kormány beiktatását megelőző pártközi tárgyalások egyik témája is. A kormánynak meg kell találnia az optimális megoldást a törvény módosítására, de az ALDE nem ért egyet a felelősségvállalással ebben az ügyben, szögezte le. 

A sürgősségi kormányrendelet lenne a legjobb megoldás, és nem kell megvárni a parlamenti ülésszak elkezdését, mivel ha sokat várnak, a jogszabály módosítása ütközni fog a Velencei Bizottság előírásaival, magyarázta Tăriceanu.  

(Címlapfotó: Inquam Photos / Alberto Groşescu)

Kapcsolódók

Kimaradt?