Együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia

Együttműködési szándéknyilatkozatot és karok közötti együttműködést írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hétfőn, Kolozsváron. 

A találkozón a két egyetem az együttműködési lehetőségekről beszélgetett, kiemelten megvizsgálva az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara szakjainak és a Sapientia agrármérnöki, kertészmérnök, tájépítész alapképzéseinek működését, projektjeit.

Mint a Sapientia Kolozsvári Karának közleményéből kiderül: a tárgyalások során a felek érintették egy mezőgazdasági területen megvalósítandó, közös doktori iskola elindítását, a pedagógusképzésben való együttműködést, a hallgatói és oktatói mobilitás erősítését az Erasmus+ és a Makovecz-program keretében, illetve a tudományos diákköri együttműködéseket. „Méltán mondhatjuk, hogy az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, melyek a múltban is szorosan kapcsolódtak egymáshoz” – írták. 

A kolozsvári Sapientiát a szegedi intézmény egy háromtagú küldöttsége látogatta meg: Zakar Péter egyetemi tanár, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, Mikó Edit egyetemi docens, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, illetve Komarek Levente egyetemi docens, a Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese.

A Sapientia részéről Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia rektora, Tonk Márton egyetemi tanár, a Szenátus elnöke, Balog Adalbert egyetemi tanár és Mara Gyöngyvér egyetemi docens, az erdélyi intézmény rektorhelyettesei, Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dékánja, Nyárádi Imre-István egyetemi adjunktus, dékánhelyettes, illetve Fazakas Csaba egyetemi adjunktus, a Kertészmérnöki Tanszék tanszékvezetője vettek részt. 

A látogatás keretében együttműködési szándéknyilatkozatot, illetve kari együttműködési szerződést írtak alá a jelen levő vezetők, illetve egy szakmai megbeszélésre is sor került, mely a Sepsiszentgyörgyön működő agrármérnöki képzésből indult ki, és a további együttműködési lehetőségekről is tárgyalt a küldöttség.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?