Borzalmas családi tragédia történt Győrben

Brutális módon végzett két gyerekével vasárnap egy férfi Győrben, majd ő maga is öngyilkos lett. A legkisebb gyerek mindezt végignézet – írta az Origo.

Vasárnap délután a rendőrök az egyik győri ipari telephelyen kialakított lakásban három holttestet találtak: egy 10 és egy 13 éves gyerekét és egy férfiét. Kiderült, a 35 éves férfi a gyerekek apja, aki puszta kézzel ölte meg a gyerekeit, majd öngyilkos lett.

A háromgyerekes apánál láthatáson voltak a gyerekek. A 13 éves lányát, a 10 éves fiát, és hatéves öccsüket szombathelyi anyjuk vitte el a férfihez. Vasárnap délután ment volna értük, de nem tudott bejutni a lakásba. Végül a legkisebb félve nyitott neki ajtót. A két gyerek holttestét az egyik szobában találták meg a rendőrök. Az első vizsgálatok szerint apjuk puszta kézzel verte agyon őket, esélyük sem volt a túlélésre. A férfi egy melléképületben felakasztotta magát.

A hatéves gyerek végignézte, ahogy az apja agyonveri a testvéreit, de őt nem bántotta. Jelenleg Győrben, a megyei kórházban tartják, pszichológus foglalkozik vele, és az anyja is mellette van. A férfi korábban erőszakos bűncselekmény miatt került börtönbe, ahonnan nemrégiben szabadult.

Kapcsolódók

Kimaradt?