Újabb erőszakos bűncselekmény okoz felháborodást Bajorországban

Ismét egy súlyos, erőszakos bűncselekmény okoz felháborodást a németországi bajor tartományban, ahol a hét végén egy tűzoltót vertek agyon tizenévesek, hétfőn pedig hátulról leszúrtak egy rendőrt.

Az eset kora reggel történt a müncheni főpályaudvaron, az áldozat egy 30 éves rendőr, aki egy kollégájával járőrözött, és éppen igazoltattak egy embert, amikor a támadó minden előzmény nélkül, hátulról rárontott. A védőmellény felett, a nyak és a váll tájékán szúrt, a kés pengéje nyolc centiméter mélyen hatolt a rendőr testébe. A késelőt elfogták, az áldozatot kórházba szállították és megoperálták, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

A támadó egy 23 éves müncheni illetőségű német állampolgár. A hatóságok már ismerték, de nem bűncselekmények, hanem feltűnő viselkedése miatt. Indítéka egyelőre ismeretlen, ideológiai háttérre utaló elemek nem kerültek elő az ügyben.

Ez a „brutális és értelmetlen bűncselekmény rettenetes módon mutatja meg, hogy az erőszaknak mennyire magas szintjével szembesülnek rendőreink" – nyilatkozott Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.

A hétfői müncheni és a napokban történt augsburgi eset is azt mutatja, hogy jelentéktelen apróságok fajulnak erőszakba az utcákon, tereken. Ez a jelenség mindenkit megrémiszt, és mindent meg kell tenni azért, hogy „feltartóztassuk az erőszakot a közterületeken" – fejtette ki a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.

Elfogták az augsburgi gyilkos tinédzsereket

Augsburgban egy tizenévesekből álló csoport rontott rá egy 49 éves tűzoltóra, aki feleségével és egy baráti házaspárral tartott hazafelé péntek este, miután meglátogatták a belvárosi karácsonyi vásárt. Az erőszakot szóváltás előzte meg, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét.

A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is. A támadók elmenekültek, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

A fő gyanúsítottat és egyik társát még vasárnap elfogták, hétfő délutánra pedig mind a hét fiatalember rendőri őrizetbe került. Térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították őket. A 17 éves, augsburgi születésű német-török-libanoni állampolgárságú fő gyanúsított ellen emberölés és súlyos testi sértés, 17 és 19 év közötti társaik ellen emberölés és súlyos testi sértésben bűnrészesség gyanúja miatt indítottak eljárást.

A hat további gyanúsított is augsburgi születésű, egyikük olasz állampolgár, a többiek német állampolgársággal és más állampolgársággal is rendelkeznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?