Új sürgősség épül a sepsiszentgyörgyi kórházban

Tágas, 150 négyzetméteres, boxokra osztott és átlátható új sürgősséget építenek a sepsiszentgyörgyi kórházban. András Nagy Róbert, a kórház menedzsere tájékoztatott: aláírták az új épület tervezéséről szóló szerződést, amelyet jövő év március végéig 89 ezer lejért készít el kivitelező, majd azt követően hirdetik meg a közbeszerzést az építkezésre.

András Nagy Róbert felidézte, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház szerkezetmegerősítési munkálatai során még 2007-ben költöztették „ideiglenesen” a jelenlegi helyére a sürgősségi osztályt, amely viszont „ott ragadt”. Most a jelenlegi épület hosszabbításában húznak fel egy új szárnyat, amely már az európai standardoknak megfelelő sürgősségi ellátást tud biztosítani a háromszéki betegeknek. Az új épületben külön lesz felnőtt és gyermek sürgősség, illetve külön vizsgálati egység laborokkal, képalkotó berendezésekkel és komputer tomográffal, magyarázta az igazgató.

Az új sürgősség szükségességét a betegek számának rohamos növekedése indokolja, mutatott rá András Nagy Róbert, aki szerint tíz évvel ezelőtt még 29 000 páciens kereste fel a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályát, számuk tavaly 36 500-ra emelkedett, idén eddig 37 000 beteg részesült sürgősségi ellátásban, őket 70 fős személyzet látja el. Az igazgató szerint a háziorvosi alapellátás és a járóbeteg ellátás fejlesztésével csökkenne a sürgősségen jelentkezők száma.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök elmondta, hogy kórház-fenntartóként tavaly novemberben nyertek Regionális Operatív Pályázatot az új sürgősségi épületre. Az 1,7 millió euró értékű szerződést idén márciusban írták alá. Az összeg nagy részét az építkezésre költik, míg 800 000 eurót szánnak orvosi műszerek beszerzésére. Az új sürgősségi épület tervezőjének képviselője, Fekete Zoltán rámutatott: mivel a statisztikák azt mutatják, hogy évente ezerrel nő a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályához forduló betegek száma, ezért az épületet strukturálisan úgy tervezik, hogy később még egy emelettel lehessen bővíteni.

Korszerűsítették a kórház szemészeti osztályát

András Nagy Róbert kórházigazgató arra is rámutatott, hogy több mint tízéves adósságot törlesztettek azáltal, hogy a korábban elkezdett fejlesztéseket sikerült befejezni a szemészeti osztályon.

Közel 700 000 lejes beruházásból öt új, innovatív orvosi készülékkel bővítették a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház szemészeti osztályát, így vásároltak: műtőlámpát, szürkehályog és retina műtétekre alkalmas készüléket, műtőágyat és széket, LED technológiás operációs mikroszkópot, valamint a dioptriák értékeit meghatározó műszert.

Albert András szemész szakorvos elmondta, idén 1 629 beteget utaltak be a szemészetre, és 1 480 beteget műtöttek. A műtétek közül 1 225 szürkehályog eltávolítás volt, ezért is tekintették elengedhetetlennek a régi, több évtizedes technológiával működő gépek cseréjét.

Kapcsolódók

Kimaradt?