Kihirdette az államfő a rezidensvizsga megszervezését lehetővé tevő törvényt

Kihirdette Klaus Johannis államfő csütörtökön a rezidensvizsga megszervezésére és finanszírozására vonatkozó törvényt. A törvény lehetővé teszi, hogy az idei rezidensvizsgát december 8-án tartsák meg, miután azt november 17-éről elhalasztották. 

Ugyanakkor leszögezi, hogy a beiskolázási számot ebben az évben kormányhatározatban fogják rögzíteni, oly módon, hogy az egyenlő vagy nagyobb lesz az idén orvosi, gyógyszerészi vagy fogorvosi oklevelet szerzett fiatalok számával. Ugyanakkor kiveszi a tanügyminiszter aláírási kötelezettségét a 2019-es rezidensvizsga megszervezéséből.

A törvény lehetővé teszi, hogy mostantól a kórházak is felkészíthessék a rezidens orvosokat, tehermentesítve ezzel azokat az egyetemeket, ahol nagyon nagy a rezidensek száma. Egy másik rendelkezés előírja, hogy a sikeres vizsgázást és a minimális szakmai gyakorlat lejártát követően az egészségügyi miniszter rendelettel hagyja jóvá az illető szakorvosi, fogorvosi vagy gyógyszerészi titulusát, a vizsgaidőszak utolsó napjától számított 30 munkanapon belül. 

A jogszabályt kedden fogadta el döntő fórumként a képviselőház, amiről itt írtunk bővebben. 

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?