Részletek derültek ki a Maros megyei halálos medvetámadásról

A Maros megyei Nyárádmagyarós jegyzője évek óta járt hétvégenként ugyanarra a helyre horgászni, ahol a hét végén megölte egy medve. A zi-de-zi.ro portál szerint a 61 éves férfinek brutális sérüléseket okozott a nagyvad. A hatóságokat az áldozat családja riasztotta, miután azt tapasztalták, hogy a férfi nem válaszol a telefonhívásaikra.

Vélhetően a környéken többször látott egyik kétbocsos anyamedve támadt rá szombat este Kiss Lászlóra, aki Kóródszentmárton szélétől mintegy hatszáz méterre horgászott a Kis-Küküllőben. Az alpolgármester szerint október elején riasztották már egyszer a csendőrséget, amikor a faluba is bemerészkedett a medve.

A vadállatot szinte napi rendszerességgel látják a környező dombokon legeltető pásztorok, akik villanypásztorral és nagy testű kutyákkal óvják a kecskéiket. A kóródszentmártoni polgármesteri hivatal vasárnap és hétfőn is figyelmeztette a környező falvak lakóit a medveveszélyre, és arra kérte az embereket, hogy semmiképp se menjenek egyedül a határba.

Mint ismert, az országban túlszaporodott a medveállomány azt követően, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma.

A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

Kapcsolódók

Kimaradt?