Hetekig képzik ki a diszpécsereket egy új program keretében

Az 112-es segélyhívó rendszer hatékonyságának javítása terén elért előrelépésekről számolt be Marian Murguleţ államtitkár pénteken. A kormányfőtitkárság illetékese többek közt arról tájékoztatott, hogy intenzív program indult az 112-es hívásokat fogadó diszpécserek felkészítésére.

A kormánynak 36 hónapon belül kell létrehoznia azt a két oktatási központot, ahol az egységes segélyhívó számra beérkező hívásokkal foglalkozó diszpécsereket képezik majd. Az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Bukarestben és Marosvásárhelyen a belügyminisztérium a katasztrófavédelem bevonásával már létre is hozott egy-egy továbbképző központot, ahol egyelőre 14 szakember oktat.

Első körben (szeptember 30-ától kezdődően) Marosvásárhelyen 11, Bukarestben 8 diszpécsert képeznek ki, de amennyiben jóváhagyják a Humán Erőforrás Operatív Program keretében megvalósuló projektet, ennek célkitűzése értelmében 650 szakember fogja elsajátítani azt a tudást, amelyre egy sürgősségi segélyhívásokra szakosodott diszpécsernek szüksége van. Az intenzív kurzusok 6-9 héten át tartanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?