DNS-vizsgálatok: a Dâmboviţa megyei kislány gyilkosa a holland állampolgár

Az ügyészek megkapták a DNS-vizsgálatok eredményét a Dâmboviţa megyei Gura Şuţii településen elkövetett gyilkosság ügyében, és kiderült, hogy a helyszínen vett biológiai minták az ügyben gyanúsított, azóta meghalt holland állampolgártól származnak. 

"A mai nap, szeptember 26-a folyamán a legfelsőbb ügyészség megkapta az előzetes DNS-vizsgálatok eredményeit, és bebizonyosodott, hogy a helyszínen vett biológiai minták a kislány szexuális bántalmazásával és meggyilkolásával gyanúsított holland állampolgártól származnak" - áll a legfőbb ügyészség honlapjára feltett közleményben. 

Az ügyészség arról is tájékoztat, hogy az Interpol megerősítette: a férfi meghalt. 

Mint írtuk, a rendőrség dokumentálja a holland állampolgár által elkövetett bűncselekményeket a legfelsőbb ügyészség koordinálása alatt, miután a sajtóban információk jelentek meg arra nézve, hogy a holland állampolgárt 2016-ban több ízben is rögzítették a biztonsági kamerák felvételei Iaşi-ban, és ez éppen abban az időszakban történt, amikor egy fiatal lány ellen állítólag szexuális erőszakot követtek el.

A legfelsőbb ügyészség közleményében ugyanakkor arról tájékoztat, hogy az intézmény átvett egy ügyet a iaşi-i bírósági ügyészségtől, amely szintén összekapcsolható a holland állampolgárral. Az ügyészség szerint 2016. június 15-én indították el a bűnvádi eljárást abban az ügyben, amelyben egy Iaşi megyei 8 éves kislányt bántalmaztak szexuálisan, miután elrabolták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?