Györgyfalván avattak magyar állam támogatásával felépített óvodát

A Kolozsvár melletti Györgyfalván szerdán felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát. Az avatóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára összefogásra buzdította a térség nemzeteit és egyházait, írja az MTI.

A györgyfalvi római katolikus egyházközség által felépíttetett emeletes óvodaépület a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében valósult meg, és 220 millió forintba került. Amint Fábián László római katolikus plébános elmondta: másfél évig küzdöttek a bürokráciával, míg sikerült beszerezni az engedélyeket. Ezután fél év alatt bontották le a régi, kinőtt óvodát és építették fel az újat.

Soltész Miklós államtitkár elmondta: ami az itt élő magyaroknak segítség, az a románoknak, és Románia gazdaságának is hasznos. Az efféle létesítmények ugyanis az építkezés után befizetett adók mellett abban segítik Romániát, hogy minél többen maradjanak otthon a szülőföldjükön.

Az államtitkár megemlítette: Magyarország kormánya az elmúlt évek során 48 milliárd forintot fordított arra, hogy óvodák, bölcsődék épüljenek, újuljanak meg a Kárpát-medencében. Az összeg mintegy fele érkezett a Partiumba és Erdélybe, ahol 64 új bölcsőde, óvoda épül, és 367 megújul. Azt is hozzátette: a kormány nemcsak a Magyarországon kívül élő magyarok ügyét karolta fel, hanem a Magyarországon élő nemzetiségekét is. A magyarországi román közösség óvodáinak, iskoláinak a megújítására is jelentős összegeket fordított. „Ha ebben a térségben meg akarunk maradni, nincs más út mint az összefogás. (.) Ha a térséget közösen meg akarjuk tartani, össze kell fogniuk a nemzeteknek, az egyházaknak” – jelentette ki az államtitkár.

Gabriel Costea, a Györgyfalvát is magába foglaló Erdőfelek polgármestere köszönetet mondott az épületért a magyar kormánynak, és méltatta a györgyfalvi közösséget, amiért az óriási munkaerőhiány ellenére fél év alatt felépítették az óvodát. Az óvoda bejáratánál a magyar állam és a római katolikus egyház képviselője és a község elöljárója közösen vágták el a magyar és román nemzeti színű szalagot.

A Kolozsvárral szomszédos Györgyfalván a 2011-es népszámlálás adatai szerint 1007-en laknak, a falu lakóinak 87 százaléka vallotta magát magyarnak. A falu közigazgatásilag a román többségű Erdőfelek községhez tartozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?