Külhoni magyarokkal foglalkozó honlap indult

Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a magyar kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját. 

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen. A www.kulhonimagyarok.hu honlapot három részre lehet osztani: hírportálként küldetése a tájékoztatás, hogy egy helyen elérhetők legyenek a külhoni magyarságot érintő hírek. Elérhetők a nemzetpolitikai programok, pályázatok is, köztük a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Petőfi Sándor-, valamint a Mikes Kelemen- és a Julianus-programok. A honlapról egy kattintással el lehet jutni a Határtalanul! program új, folyamatosan frissülő honlapjára is. 

Semjén Zsolt kitért arra, hogy 2010 óta a Határtalanul! program keretében 300 ezer anyaországi magyar diák jutott el külhoni magyar területekre, számuk csak ebben a tanévben eléri a 100 ezret. A miniszterelnök-helyettes beszámolt egy nemzetismereti középiskolai vetélkedő tervéről is, amelynek meghirdetése őszre várható az új honlapon. Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórában működő magyar iskolákat, amelyek interaktív térképen tekinthetők meg a honlapon. A kormányfő helyettese az MTI kérdésére elmondta: a távolabbi tervek között szerepel valamennyi tárca külhoni magyarságot érintő programjának egy helyen való bemutatása. 

A felület másik részét alkotja egyfajta tudástár, ahol az aktuális jogszabályok, stratégiák, különböző kiadványok érhetők el. Megtalálható a testvértelepülési program, amelynek bővülését interaktív térképen követhetik az érdeklődők. 

A honlap harmadik, és egyben legfontosabb része a személyes történetek bemutatása, a Kárpát-medence arcai és a magyarok a diaszpórában rovatokban kisfilmekből, interjúkból lehet megismerni külhoni magyar fiatalokat, családokat, vállalkozókat. Első körben ötven ilyen történetet töltöttek fel, de ezek száma bővülni fog - jelezte Semjén Zsolt. Célként jelölte meg, hogy kapcsolatot teremtsenek a külhoni magyarok között, élettel töltsék meg azokat a jogi kereteket, amelyeket létrehoztak, még inkább "hajszálerekkel hálózzák be" a Kárpát-medencét és az egész világot. 

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az új honlap keddtől elérhető. Rövidesen egy angol változat is elkészül - jelezte az államtitkár. Hozzátette: felhívással fordulnak az új honlapon a külhoni magyar egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, akiktől a külhoni magyarságot bemutató személyes történeteket várnak. A legjobb munkák beküldői részt vehetnek november végén a nemzetpolitikai államtitkárság szakmai hétvégéjén Egerben. A pályázatokat október 30-ig várják. Nem csak egyetemisták, hanem bárki küldhet történetet a nemzetpolitika@me.gov.hu címre. 

Kapcsolódók

Kimaradt?