banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

RMDSZ-döntések: Porcsalmi az ügyvezető elnök, Kelemen az államfőjelölt, Hegedüs a szóvivő

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteki, marosvásárhelyi ülésén megszavazta, hogy Porcsalmi Bálint maradjon az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor legyen az RMDSZ államfőjelöltje, Hegedüs Csilla pedig a szóvivője. A szervezet a „Respekt” szlogennel indítja államfőválasztási kampányát, amelyet szókimondónak és lazának ígérnek. Kelemen Hunor megtartotta az első kortesbeszédét is.

Akár az RMDSZ államfőválasztási kampányindítójának is tekinthető ülést tartott pénteken, Marosvásárhelyen a Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SZKT). A testület tagjai közül senki nem vitatta, hogy a szervezetnek önálló elnökjelöltet kell indítania, és egyetértés volt abban is, hogy ezt a feladatot Kelemen Hunorra bízzák. A szövetségi elnök korteskedésbe illő felszólalásban vázolta fel, hogy miről kíván majd beszélni jelöltként a közelgő kampányban, és kampányhangulatot teremtettek a színpad mögötti ledfalon megjelenített látványelemek is. De a pénteken meghozott döntések és több felszólalás is egyértelműsítették, hogy az RMDSZ már voltaképpen a a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokra készül.

Sürgős megoldás kell a kormányválságra

Erre maga a szövetségi elnök is utalt az ülés kezdetén tartott politikai tájékoztatónak legelején. „Azért vagyunk itt Marosvásárhelyen, hogy most is elmondjuk: szeretnénk ezt a város visszanyerni. (…). Vissza akarjuk, és vissza is tudjuk nyerni. Az az egyik legfontosabb cél, hogy ismét legyen magyar polgármestere Marosvásárhelynek, ezért mindent meg kell tennünk” – jelentette ki Kelemen Hunor.

A legutóbbi SZKT-ülés óta eltelt fél évet kiértékelve a politikus elmondta: az RMDSZ megerősödve jött ki az igen magas részvétel miatt nem szokványos EP-választások jelentette megmérettetésből. Emlékeztetett, hogy jelöltlistájuk 476 ezer szavazatot kapott, többet, mint 2004 óta az összes országos választáson.

A szövetségi elnök felidézte: az RMDSZ májusban, az EP-választások előtt szakított a PSD-ALDE koalícióval, amellyel 2017-ben azért vállalkozott parlamenti együttműködésre, hogy nyitva tartsa a párbeszéd lehetőségét a román hatóságokkal a centenárium időszakában. A kormánypártokkal való korábbi együttműködést Kelemen Hunor ismételten jó döntésnek nevezte. „A katolikus gimnázium ügyének megoldása azt bizonyítja, hogy kitartással lehet eredményt elérni úgy, hogy nem adtuk fel az elveinket” – jegyezte meg.

Emlékeztetett, hogy az RMDSZ az úzvölgyi katonai temető ügye miatt szüntette be a koalíció támogatását, mert a kormány szerinte meg tudta volna akadályozni mindazt, ami a temetőben történt. Azóta egy bizalmatlansági indítványt is megszavaztak. „Az álláspontunk nem változott, nem támogatjuk a kormányt” – tért rá Kelemen Hunor a jelenlegi belpolitikai helyzet értékelésére. Megjegyezte, hogy a parlamenti többség nélkül maradt kormányfőnek egy normális demokráciában már le kellett volna mondania.

A politikus ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy az államfőválasztáson is induló Viorica Dăncilă miniszterelnök halogatni próbálja azt a pillanatot, amikor jóváhagyást kér a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kilépése nyomán megváltozott politikai összetételű kormánya számára a parlamenttől, de szerinte előbb-utóbb az általa vezetett kormány meg fog bukni.

A szövetségi elnök nem kívánta megelőlegezni, hogyan fog reagálni az RMDSZ arra, ha felkérést kap egy következő kormánytöbbség kialakítására, de leszögezte: sürgős megoldásra van szükség, egy elhúzódó válság ellehetetlenítené a jövő évi költségvetés megtervezését, a bizonytalanságot az ország gazdasága megsínyli.

„Mozgó vonatot javítunk mindig”

Kelemen Hunor hangsúlyozta, miközben a belpolitikai helyzet ingatag, az RMDSZ szervezeti életében nincs bizonytalanság. Bejelentette: Porcsalmi Bálintot felkérte arra, hogy vállalja el továbbra is az ügyvezető elnöki tisztséget, és felkérte az SZKT tagjait, támogassák a jelöltjét a mandátuma megszerzésében. Közölte azt is, hogy Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök – ha az SZKT is jóváhagyja – az RMDSZ szóvivője lesz. „Kipróbálunk olyasmit, amit nagyon rég nem. Lesz szóvivőnk, mert többet, gyorsabban és pontosabban kell kommunikálnunk” – indokolta a döntést, hangsúlyozva, hogy Hegedüs Csilla el tudja majd látni ezt a feladatot, mert van tapasztalata a szervezet működésében, jól kommunikál és jó a munkabírása.

A következő bő egy évről a szövetségi elnök azt mondta: „húzós időszak” lesz, mert három választási kampány követi egymást. A három választás közül az önkormányzati a legfontosabb az RMDSZ számára: a magyar közösségnek Marosvásárhely polgármesteri tisztségének megszerzése mellett meg kell tartania Szatmárnémetit, meg kell erősítenie képviseletét, hogy a következő négyéves választásmentes időszakban folytathassa az építkezést.  „Építeni, erősíteni kell az RMDSZ-t, közösségi és szervezeti értelemben is. Egyrészt erősebbre fűzni a köteléket a magyar közösséggel, másrészt hatékonyabban működni. Mozgó vonatot javítunk mindig. Most sem lesz másként. De tudom, ahogy korábban is, most is sikerülni fog” – zárta politikai tájékoztatóját Kelemen Hunor.

Porcsalmi Bálint és a sáros gumicsizma

Porcsalmi Bálint személyes vallomásokkal fűszerezett és fotókkal illusztrált beszámolót tartott az ügyvezető elnökség elmúlt két és fél éves tevékenységéről. Hangsúlyozta: munkája során az volt számára a legfontosabb, hogy hasznos lehetett a szervezet és a közösség számára. Felidézte, hogy az első munkahelye 2000-ben az RMDSZ ügyvezető elnöksége volt. „Két dolgot tanultam: a Majális utcában a munka mindig fontosabb volt, mint a tisztség, és a felelősség elől nem szabad elbújni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért is vállalta el 2017-ben az ügyvezető elnökség vezetését.

Porcsalmi szavai szerint sokan örültek, hogy más munkamódszert vitt az RMDSZ-be, de annak már kevesebben, hogy vele együtt jött „a sáros gumicsizma, a modortalanság is”. Elnézést kért emiatt a munkatársaitól. Az eddigi mandátumának két és fél évét a válságkezelés időszakának nevezte, amelyben kevés idő volt az építkezésre. „Folyamatosan készenlétben vagyunk, nagy a hajtás és kockáztatunk is, kipróbálunk új dolgokat. De azt gondolom, hogy a hibáival együtt ez egy sikeres időszak volt” – jelentette ki, megjegyezve: a folyamatos kampányban a szervezet megedződött, de néha megfáradt, ám most újra össze kell gyűjteniük az energiáikat.

Nem másért, de a következő 14 hónap ismét a választásokról fog szólni. A küszöbön álló elnökválasztási kampányról elmondta: más, lazább lesz, mint az eddig megszokott RMDSZ-es kampányok. A jövő évről szólva Marosvásárhely „visszaszerzését” és Szatmárnémeti megtartását Kelemen Hunorhoz hasonlóan nagyon fontosnak nevezte, a parlamenti választásokról pedig megjegyezte: ki kell találniuk egy új kommunikációt szórványban és nagyvárosokban.

Porcsalmi elmondta, jövőre 30 éves az RMDSZ, és az évfordulóra olyan programsorozattal készül az ügyvezető elnökség, ami azoknak is szól, akik még nem hallottak az RMDSZ-ről. A legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy képes-e nyitni a szervezet a fiatalok és a kritikusai irányába. Szerinte ugyanis most a nyitás időszakának kellene következnie az RMDSZ-ben. „Arra kell figyelnünk, hogy a mozgalmi szervezet mellett modern szervezetet építsünk, legyen bátorságunk a jövőtervezéshez” – jelentette ki.

Az ülésen Porcsalmi Bálint ismertette az ügyvezető elnökség összetételét. Az egyetlen változás az eddig csapathoz képest, hogy  területi szervezetekért Nagy Zoltán helyett Novák Levente felel ügyvezető alelnökként. Ezt azzal indokolta, hogy Nagy Zoltánnak rengeteg teendője van az RMDSZ által létrehozott alapítványok működtetésében. E szerint az új ügyvezető elnökség összetétele a következő: Hegedüs Csilla (kultúra), Horváth Anna (önkormányzatok), Magyari Tivadar (oktatás), Székely István (társadalomszervezés), Oltean Csongor (ifjúság), Novák Levente (területi szervezetek), Bodor László (programok).

Jogállam és jóállam

Porcsalmi Bálint beszámolója után az ülésvezető, Biró Rozália jelentette be: a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa a péntek reggeli ülésén úgy döntött, hogy Kelemen Hunort javasolják államelnökjelöltnek. A bejelentést megtapsolták az SZKT tagjai, s a színpad mögötti ledfalon a jelöltet bemutató kisfilmet játszottak le. Ebben Kelemen Hunor többek között elmondta, hogy tiszteletről, bizalomról, jövőről fog beszélni a kampányban.

A kampányról szóló elképzeléseit a szövetségi elnök a szónoki emelvényről bővebben is kifejtette. Előbb azonban megindokolta, hogy miért fontos az RMDSZ-nek az önálló államfőjelölt indítása. "Ez egy becsületbeli kérdéssé vált számunkra, mert ezzel ki tudjuk fejezni, hogy egyenrangú polgárai vagyunk ennek az országnak” – jelentette ki. Fontosnak nevezte, hogy a magyar közösség képviselője beszélhessen az ország jövőjéről.

„Beszélnünk kell arról is, hogy milyen legyen a magyar közösség jövője, a többség és kisebbség viszonya; tehát kell magyar államfőjelölt” – szögezte le. Megjegyezte, ez a jelölés nem a személyekről szól, hanem az RMDSZ-ről és a közösségről. „Amikor engem javasoltak, voltak ugyan kétségeim, de nem mondhattam egyebet, minthogy tisztelettel és a közösségünk iránti alázattal elvállalom” – fogalmazott.

Az elnökválasztási kampányról elmondta: a stílusa, hangvétele változni fog. „Új megközelítést ajánlunk, mert ez a kampány más, mint a több. Jó értelemben vett szókimondó kampányt indítunk, viccelni is próbálunk néha” – részletezte. A kampány üzeneteiről az mondta: elsősorban a tiszteletről fognak szólni, a szlogenjük pedig a „Respekt” lesz, „mert ezt mindenki érti”. Ki is fejtette, hogy mit ért tisztelet alatt.

„Az építkezéshez tiszteletre, bizalomra van szükség. Tiszteljük a törvényeket, jogokat, ez a cselekvő tisztelet a jogállam parancsa. A jóállam pedig az egymás közösségeinek tisztelete. (…) Ez kötődik a bizalomhoz, a jövő csak ott lehet erős, ha mindkettő megvan” – magyarázta az államfőjelölt, hangsúlyozva: az RMDSZ kevesebb államot és több tiszteletet fog kérni a kampányban, mert nem a polgároknak kell az államot szolgálnia, az állam van a polgárokért.

Kelemen Hunor beszédét „Hajrá RMDSZ, hajrá Románia!”-val zárta. Ezután az államfőjelölt egy jelképes ajándékot kapott a színpadra fellépő Porcsalmi Bálinttól. Ez egy „Make Romania respekt again” feliratú sapka volt, hasonló ahhoz, amit Klaus Johannis kapott Donald Trump amerikai elnöktől nemrégiben a Fehér Házban, csakhogy azon a „great” szerepelt a „respekt” helyett.

Amíg a szövetségi és az ügyvezető elnök beszámolóinak politikai vitája zajlott, az SZKT tagjai egyenként szavaztak az államfőjelölt, az ügyvezetőelnök-jelölt és az ügyvezetőalelnök-jelöltek személyéről. Az ülés végén Biró Rozália eredményt hirdetett: valamennyien megkapták a testület elsöprő többségének támogatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?