FRISSÍTVE – Benyújtotta lemondását az ALDE három minisztere

FRISSÍTVE: Amint azt előre jeleztük, kedden benyújtotta lemondását a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) három tárcavezetője. Az ALDE által jelölt, egy hónapja kinevezett Ramona Mănescu külügyminiszter azonban továbbra is a kormány tagja marad.

A kormányból Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi, Viorel Ilie parlamenttel való kapcsolattartásért felelős és Anton Anton energiaügyi miniszter távozott. A kormánykoalícióból hétfőn kilépett ALDE minisztereinek lemondását Nelu Barbu kormányszóvivő jelentette be.

Ideiglenes helyettesítésüket Dăncilă három szociáldemokrata kormánytagra bízná. Ezeket a jelöléseket is várhatóan még kedden eljuttatják az elnöki hivatalba – közölte a kormányszóvivő.

A szociálliberális kormánykoalíció felbomlásától függetlenül Dăncilă a kormány másik négy posztján is személycserét kezdeményezett: hétfőn négy új miniszterjelölt kinevezését kérte az államfőtől. Az egyik kormányfőhelyettesi poszton, valamint a belügyi és oktatási tárca élén várható volt a váltás, mivel ezeket a tisztségeket ideiglenes miniszterek töltötték be, Dăncilă azonban a kormányátalakítást az igazságügyi miniszter lecserélésére is fel akarja használni, jelöltjét pedig a jobbközép ellenzék élesen bírálja.

A kormánytagokat a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki. Bár a két hónapja hatályos új közigazgatási kódex jelentősen korlátozta az elnök mozgásterét, az elnök egy alkalommal – indokait megnevezve – elutasíthatja a kormányfő valamely miniszterjelöltjét. Elemzők ezért arra számítanak, hogy két hónappal az elnökválasztás előtt az újabb mandátumra pályázó államfő nem fogja kihagyni az alkalmat, hogy ismét borsot törjön politikai ellenfele, a szociáldemokrata miniszterelnök orra alá, és megtagadja a futószalagon kezdeményezett minisztercserék valamelyikének végrehajtását.

A parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkező PSD kisebbségi kormányzásra, az államfőt támogató jobbközép ellenzék – a most ellenzékbe vonult ALDE és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására számítva – a Dăncilă-kabinet megbuktatására készül.

Dăncilă a keddi kormányülés elején azt mondta: tudomásul veszi az ALDE „meghátrálását", ugyanakkor köszönetet mondott Mănescunak, amiért „megértette, hogy a kormányzati felelősség előbbre való minden politikai érdeknél".

Kapcsolódók

Kimaradt?