Kelemen Hunor: ezúttal sikeres lehet a bizalmatlansági indítvány

Az RMDSZ meg fogja szavazni a Nemzeti Liberális Párt által beharangozott bizalmatlansági indítványt – nyilatkozta hétfő este a Mediafaxnak Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint a kormány megdöntésére irányuló ellenzéki kezdeményezés ezúttal sikerrel járhat.

A politikus elmondta, várható volt a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) kilépése a kormányból. Ennek következménye pedig az, hogy a Dăncilă-kabinet parlamenti többség nélkül marad. Az RMDZ elnöke hangsúlyozta, parlamenti többség nélkül nem lehet kormányozni.

„A PSD-nek nem sikerült megtartania a koalícióban az ALDE-t, nem tudta megbecsülni azt, amit 2016-ban elért, és a mai napi működött, de ez az ők problémájuk. (…) Egy kisebbségi kormány nem tud hatalmon maradni egy évig. Nem tudom, hogy a PSD milyen számításokat végez, de mi már korábban meghoztuk a döntésünket: nem tudjuk támogatni ezt a kormányt, és meg is szavaztuk korábban a bizalmatlansági indítványt. Döntésünk nem változott, ellenzékben maradunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint jelenleg Viorica Dăncilă egyik alternatívája az, hogy kormánytöbbség hiányában lemond a miniszterelnöki tisztségéről, így a kormány megbukik. Szerinte ez is lenne a normális lépés. „Nem látom, miért kellene megvárnia a bizalmatlansági indítványt a kormány leváltásához” – jegyezte meg a politikus.

A másik forgatókönyv Kelemen Hunor szerint az, hogy az ellenzék nem nyújtja be a bizalmatlansági indítványt. Ez esetben a miniszterelnöknek 45 napon belül bizalmat kell kérnie a parlamenttől, mert megváltozott a kormány politikai összetétele, és a távozó ALDE-s miniszterek helyére ideiglenesen kinevezett tárcavezetők megbízatása lejár.

A harmadik variáns az RMDSZ elnöke szerint, hogy az ellenzék benyújtja a bizalmatlansági indítványt, amelyet ezúttal a parlament megszavaz, és a kormány megbukik. Kelemen szerint ennek azért nagy az esélye, mert az indítványt az ALDE és a Pro Románia is támogatja. „Mi megvárjuk az indítvány benyújtását, és ugyanúgy járunk el, mint az előző alkalommal” – mondta Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

Kimaradt?