Illegális bevándorlás: Románia menekülteket vesz át Máltától

Az Európai Bizottság (EB) felkérésének eleget téve Románia más uniós tagországokhoz hasonlóan kész korlátozott számú menedékkérőt befogadni azok közül, akik életveszélybe kerültek a Földközi-tengeren - tudatta péntek késő este a román külügyminisztérium.

Fotó: Corriere della Sera

 A tárca közlése szerint jelen esetben Romána tíz személyt venne át Máltától. A bukaresti külügy három korábbi esetben is pozitív választ adott az EB hasonló felhívásaira: két ízben Olaszországtól tíz, egy esetben pedig Máltától öt migráns átvételét ajánlotta fel. A korábbi felajánlások nyomán végül 11 menedékkérő átvételére került sor.

A közlemény szerint a Földközi-tengeren kialakult helyzetet nem lehet a 2015-2016-os migránsáradathoz hasonlítani, de aggasztó, hogy egyre növekszik a halálozási arány a menekültek körében. Bukarest aktívan részt vesz a megoldás keresésében: egyrészt meg kell előzni a további emberéletek elvesztését, másrészt meg kell akadályozni egy olyan kiskapu megnyitását, amely az illegális bevándorlást bátorítja - szögezte le a román külügyminisztérium. 

A kommüniké emlékeztet rá: az utóbbi években nem sikerült érdemi előrelépést elérni a Dublini Egyezmény reformja terén, de a román uniós elnökségnek (az idei első félévben) sikerült bevezetnie az ideiglenes megállapodások módszerét, amely - anélkül, hogy kötelező jogi keretet szabna meg - megkönnyíti a tagállamok közti együttműködést a konkrét válsághelyzetek eseti megoldása érdekében.

Románia az EB felhívására adott pozitív válaszával jelezni kívánja, hogy szolidaritást vállal a többi tagországgal, tekintettel arra, hogy kiszolgáltatott, védelemre szoruló emberekről van szó, a felajánlás azonban nem olyan mértékű, hogy nyomás alá helyezné a román menekültbefogadó rendszert - zárul a román külügyminisztérium közleménye.

Az EB szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján közölte: a bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy mutassanak szolidaritást a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal. A szóvivő szerint hat tagállam - Franciaország, Németország, Luxemburg, Portugália, Románia és Spanyolország - már felajánlotta részvételét a Proactiva Open Arms hajóján érkezők "elosztásában".

Kapcsolódók

Kimaradt?