Mindenkinek Thatcher trükkös táskája kell

Fellendítette a Launer táskák eladását Margaret Thatcher halála. A Vaslady kedvenc kapcsos táskája a Telegraph szerint most beststeller, a gyártó pedig megerősítette, a halálhír óta a Bellini, és az Adagio modellek eladásában 53 százalékos növekedést észleltek, és a múlt szerdai temetés napján volt a legnagyobb az roham.

„A táskám az egyetlen biztonságos hely a Downing streeten" – egyszer állítólag ezt mondta Margaret Thatcher. Aztán amikor Gorbacsovval tárgyalt ugyancsak fontos szerepet kapott: egy anekdota szerint az első találkozásaik alkalmával egy a követeléseit tartalmazó lapocskát helyezett vissza patetikusan a táskájába, jelezve nyitottságát a kötetlenebb beszélgetésre az orosz főtitkárral, de 1984-ben épp ellenkező gesztust tett egy EU-csúcson: a retikült az asztalra vágva azt mondta: „Kérjük vissza a pénzünket", a munkatársai pedig tudták, ha Launert a tárgyalóasztalra helyezi, abból baj lesz.

A handbagging kifejezést is a néhai brit miniszterelnöknő révén vált a brit szókincs részévé, és a magyar „valakit zsebre tesz" szállóigének felel meg, és Thatcher trükkös tárgyalóképességéről emlékszik meg. A Launer II. Erzsébet számára is fontos „kiegészítő”.

Kapcsolódók

Kimaradt?