A „világ legbiztonságosabb helye” lesz az évfordulós Untold

Ötödik évfordulóját ünnepli augusztus 1. és 4. között Románia egyik legnagyobb és legmegosztóbb zenei fesztiválja, a kb. 14 millió euróból szervezett Untold. A szervezők és a hatóságok közös sajtótájékoztatón jelentették be a legfontosabb tudnivalókat hétfő délután Kolozsváron.

Négy napra lebénít egy városközpontot, zajos, ráadásul évről évre ugyanazokat a fellépőket vonultatja fel, ugyanakkor Robbie Williams-szel, jótékony célokra felajánlott eurótízezrekkel és sok-sok Kolozsváron pénzt költő fesztiválozóval kecsegtet az Untold. 2018-ban 355 ezer résztvevőről számoltak be a szervezők, most még többet várnak, jelentették be. A Kolozsvár lakosságával szinte megegyező mennyiségű ember biztonságára több mint háromezer egyenruhás, illetve civil rendfenntartó vigyáz majd világszinten példás együttműködéssel, ígérték a sajtótájékoztatón jelen lévő elöljárók.

Biztonsági infók:

  • be lesz kamerázva a fesztivál teljes területe
  • csak A4-es méretű, 10-12 cm mély csomagot lehet bevinni, de lesz hol hagyni a nagyobb csomagokat
  • a drónok használata engedély nélkül tilos
  • új elsősegélynyújtó pontot állítanak fel a parkban, így kisebb távon kell szállítani az esetleges sürgősségi eseteket, emellett szükség esetén további három ponton tudnak ideiglenes kórházat berendezni
  • a bejárat ezután a Sétatér Kolozsvári Magyar Opera felőli oldalán lesz, a sorbanállás elkerülése végett érdemes a jegyeket már a fesztivál kezdete előtt karkötőre váltani, ezt hétfőtől szerdáig 14-22 óra között meg lehet tenni a helyszínen, illetve online „check-in” is lehetséges
  • a fesztivál ideje alatt megnövelik a tömegközlekedési eszközök számát, a hajnali órákban több éjszakai járat indul
  • a forgalomkorlátozásról itt olvashatók részletek
  • a hatóságok arra kérik a résztvevőket, hogy a fesztivál alatt bármilyen egyenruhásnak jelezzék az esetleges rendellenességeket, illetve, hogy kerüljék a túlzott alkoholfogyasztást és bármiféle tudatmódosító szer használatát.

 

Hoppon maradtak a fogyatékkal élők

Telt ház körvonalazódik az Untoldon, a bérletek már elfogytak, a napijegyekből mindössze néhány száz maradt még minden napra, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Néhány nappal korábban a szervezők közölték az eddig ingyenes belépésre jogosult fogyatékkal élőkkel, hogy négynapos bérlet helyett csak egy-egy tetszőleges napra kapnak jegyet a nagy érdeklődés miatt. Csakhogy a mintegy száz érintett már kifizette a szállást a fesztivál teljes időtartamára, és felháborodva fogadta a változtatást. A szervezők az Adevărul megkeresésére azt mondták, hogy szerintük ez a lépés nem korlátozó jellegű, éppen ellenkezőleg, annak ellenére, hogy nagyon magas volt az ingyenes belépést igénylők száma, illetve tekintve, hogy minden bérlet elkelt, mégis igyekeztek lehetőséget biztosítani minden arra jogosultnak, hogy részt vegyen a fesztiválon.

Armin van Buuren himnuszt írt az Untoldnak

Több mint 200 fellépő fordul meg majd négy nap alatt az Untold tíz színpadán. A nagyszínpad 90 méter széles és 30 méter magas, a LED-kijelzők összfelülete pedig meghaladja a 150 négyzetmétert. Itt tartja ebben az évben csupán harmadik, Erdélyben pedig az első koncertjét Robbie Williams. Itt lép fel az ígéretek szerint eddigi karrierje leghosszabb mixével a kolozsvári fesztiválra harmadszor visszatérő holland trance-király, Armin van Buuren. A DJ nem csak vendégekkel és speciális show-val készül Kolozsvárra, hanem himnuszt is szerzett a fesztiválnak, a Something Real címűt, amelyhez az Untoldon forgatják majd a videoklipet.

Környezetvédelem és életmentés

Edy Chereji, az Untold kommunikációs igazgatója a fesztivál társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektjeit és kampányait mutatta be. Mint mondta, folytatják a véradási kampányt, amellyel számításaik szerint eddig ötezer életet mentettek meg. Emellett kb. 100 tízesre érettségizőt várnak ingyen a fesztiválra.

Ebben az évben nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre is: az inni- és ennivalót műanyagmentes edényekben szolgálják fel, kizárólag komposztálható anyagból készült poharak-tányérok lesznek a fesztiválon, emellett több szelektív szemeteskukát állítanak fel. Az alumíniumdobozokat négy gyűjtőponton lehet majd leadni, a környezettudatos fesztiválozókat pedig ajándéktárgyakkal lepi meg az Untold egyik fő szponzora. A Show you Can versenyt megnyerő Dora Baias ötlete nyomán hatalmas alumíniumdoboz-evő fémsárkányt is felállítanak majd a fesztivál területén.

A szervezők a további környezettudatos kezdeményezések között említették a napenergiával működő telefontöltést és a fellépők szállítására használt elektronikus fesztiválautókat.

A Mócok úti 1-es számú gyermekkórházat, ahol a betegek a korábbi években egyébként panaszkodtak a fesztivál területéről áthallatszó zajra, több módon is segíti a fesztivál. A szervezők kiemelték, hogy Tudor Runcanu kolozsvári rádiós újságíró kezdeményezéséhez csatlakozva 16 légkondicionáló felszerelését finanszírozta az Untold az egészségügyi létesítményben, ahol korábban nyáron 40 fokban szenvedtek a beteg gyerekek. Emellett adománygyűjtést szerveznek: a fesztiválozók a karkötőjükön maradt pénzt felajánlhatják a gyermekkórház részére.

Kapcsolódók

Kimaradt?