Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezik a rendőrgyilkost

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezik azt a férfit, aki vasárnap halálos lövést adott le egy szolgálatát teljesítő rendőrre Őszény településen  döntött a Temes megyei törvényszék az ügyészek kérelmezése nyomán.

Mihaela Pop, a Temes megyei törvényszék főügyésze közölte: az ügyészség megkezdte a büntetőjogi eljárást Lepa Marcel ellen minősített emberölés, a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény megszegése és jogtalan fegyverhasználat miatt. Mindezeket az elítélése utáni visszaesőként követte el a férfi.

Az ügyészség nyomozati anyaga szerint június 2-án 15 óra körül Lepát egy őszényi (Izvin) lakásban találta meg a rendőrség. A férfi egy jogtalanul birtokolt Singer márkájú pisztollyal, az ablakon keresztül menekült ki, majd többször meglőtte a mellkasán és nyakán Cristian Amariei főfelügyelőt, a temesrékasi (Recaş) rendőrség alkalmazottját, aki a bevetés körzetében őrködött az utcán. A rendőr belehalt a lövésekbe.

A vádlott ellen 2017. október 5-én mondott ki letöltendő börtönbüntetésre vonatkozó ítéletet a lugosi bíróság rablás miatt. Az ítélet 2018. április 25-én emelkedett jogerőre. A férfi a börtönbüntetés elől volt szökésben, ezért körözte a rendőrség.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?