Az övében volt a pisztolya – részletek derültek ki a rendőrgyilkos elfogásáról

Pontban 4.45-kor törte rá az ajtót kedden Temesremetén a különleges bevetési egység a férfira, aki vasárnap megölt egy rendőrt a Temes megyei Őszényben. Marcel Lepa pisztolya az övében volt, de már nem volt ideje a fegyveréhez nyúlni – írják a helyi portálok.

Mint írtuk, a korábban rablási kísérletért 4 év és 8 hónapra elítélt, szökésben lévő férfit napok óta körözték. Vasárnap délután többször rálőtt egy rendőrre, aki fel akarta tartóztatni a Temes megyei Őszényben. A 43 éves Cristian Amarieit a nyakán érte a halálos golyó. Vasárnap délutántól hajtóvadászat indult a gyilkos ellen, 350 rendőr és csendőr kereste.

Rendőrségi források szerint Marcel Lepa Őszényből Temesremetéig menekült, végig a vonatvágány mellett haladt, az utakat kerülte. Helyi portálok szerint egy barátja nagymamájának a házában húzódott meg. Hétfőn nem tartókodott a házban, megbújt valahol egy mezőn, de éjszakára visszatért. Ebben az ingatlanban csaptak le rá a rendőrök kedd hajnalban. Ekkor a házban tartózkodott a gyilkos barátja is, akit jelenleg kihallgatnak az ügyészek.

Marcel Lepát álmában lepték meg a különleges bevetési egység tagjai. Bár a pisztolya az övén volt, nem tanúsított ellenállást, annál is inkább, mert egy lőtt seb miatt le volt gyengülve. Megmotozásakor a fegyveren kívül lőszert, kulcsokat, gyógyszert és egy számítógépes adathordozót találtak nála.

A gyilkos már az elfogásakor beismerte, hogy megölte vasárnap Cristian Amarieit. Sebei ápolásra szorultak, ezért szigorú őrizet mellett egy temesvári kórházba szállították. Ha talpra áll, kihallgatják. A minősített emberölés mellett a fegyvertartási szabályok megszegésével is vádolják

Kapcsolódók

Kimaradt?