Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi minisztere munkásságával és magatartásával érdemelte ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskai-díját, amellyel olyan személyeket tüntetnek ki, akik döntő módon járultak hozzá az egyetem alapításához és fejlesztéséhez. A díjátadásra csütörtök délelőtt került sor a kolozsvári Sapientia EMTE épületében.

A díjátadót dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE szenátusának elnöke nyitotta meg, majd Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét kérte fel a résztvevők és a díjazott köszöntésére. A püspök kiemelte, pár év múlva ez az esemény már történelemnek fog számítani. 

A református püspök Balog Zoltán munkásságáról azt mondta, ő az egyedüli a mai kormánytagok közül, aki a kormánytagsága előtt is miniszter volt, és utána is az maradt, mert hivatásából kiindulva „verbi divini minister”. Ez annyit tesz, hogy a református lelkészek életük végéig hordozzák a miniszteri címet. Bibliai példázattal magyarázta gondolatát: annak ellenére, hogy a politika kisajátította magának ezt a fogalmat, eredeti jelentésében ez a szó a szolga megnevezését illette, és azt jelentette, hogy „itt vagyok, a rendelkezésedre állok”.

A díjátadón nemcsak köszöntőbeszédek hangzottak el, hanem Farkas Anna, az egyetem elsőéves hallgatójának szavalatában Ady Endre Élni, míg élünk című költeménye is. Emellett a díjazott rövid életrajzi filmjét is levetítették, melyből kiderült, Balog Zoltán egy szegényes kis faluból nőtte ki magát lelkészcsalád sarjaként, majd Debrecenben folytatta tanulmányait, ahol magabiztosan jelentette ki: sosem lesz belőle református lelkész. A Légy jó mindhalálig háziolvasmány, az iskolatársak és a székely himnusz azonban meghozták a hatásukat: rövid időn belül lelkésszé vált.

A rövidfilmből az is kiderült, nem hiába szavalták Ady költeményét az ünnepségen, ugyanis Balog Zoltán miniszternek ez a legkedvesebb verse, mert kifejezi: „az életet sokféleképpen lehet élni, és sokféleképpen el lehet mulasztani”. Fontosnak tartja az élet teljességének a megtapasztalására való törekvést, azaz azt megélni, amire teremtve lettünk. A miniszter elmondta, buzdította, hogy azt keresheti, mire lett teremtve, mi az, amit csak ő végezhet el. Nyomatékosította: az embernek azt az utat kell járnia, ami számára volt kijelölve, és igyekeznie kell ezt a legnagyobb szabadságában tenni.

A kisfilm lejárta után dr. Tonk Márton úgy fogalmazott, látva az életutat, kijelentheti, az Emberi Erőforrások "legemberibb miniszterét" tisztelhetjük Balog Zoltán személyében.

„Nem szabad hagyni elkallódni a tehetséget!”

A díjazott tevékenységét Dávid László professzor méltatta. Elmondta, Balog Zoltán minden cselekedetén átvilágít a nemzetféltő szeretet, az odaadás, a segítőkészség. A harcai és sikerei nem róla szólnak, hanem azokról, akikért mindezeket megtette. Nemcsak a megoldandó feladatokat tartotta szem előtt, hanem azokat a fiatalokat is, akikért dolgozott. Mert hiába a jól felkészült tanárok, és hiába a híres iskolák, ha elveszítjük a lelkükben is szabad, az önállóan gondolkodó, szülőföldjüket szerető fiatalokat. Azáltal, hogy a peremvidéken élő romagyerekeknek is lehetőséget biztosított a felzárkózásra, bebizonyította, hogy nemcsak a kivételes képességű gyermekek oktatására fektet hangsúlyt, hanem a színesebb réteget is célozza, vélekedett. A felzárkóztató programokkal kimutatta, olyan fiatalokban is hisz, akik sokszor tőlük független okok miatt nem járhatnak elitegyetemekre, tette hozzá.

A díj átvétele után Balog Zoltán beismerte, nem szereti magát olyankor, amikor meghatódik, mégis elcsukló hangon mesélt az első szerelméről, Erdélyről, és a kisgyermekkorában tett erdélyi látogatásáról, amikor is megfogalmazódott benne: „ezek magyarok, és mégis mások, mint mi. Van bennük valami más, valami több, amelynek köze van a méltóságteljes szenvedéshez”. Bevallotta, a későbbiekben tett látogatásai során akárhányszor lépte át a határt és tért vissza Magyarországra, megkönnyebbülést érzett, majd szégyent. Szégyellte magát azért, hogy nekik mennyivel könnyebb, mint az erdélyi magyaroknak.

Elmondta, a magyar szellemi élet egysége és a részekre szakítása az, ami meghatározza a mindennapjainkat, de jó lenne, ha ez a részekre szakítottság inkább különbözőségként állna fenn, mintsem egymás elleni küzdelemként.

Hozzátette, büszke az Egységes Magyar Kárpát-medencei Felsőoktatási Tér kialakítására, a Makovecz Programra, amely által sikerült elérniük, hogy a cserediákság ne csak Budapesten keresztül valósuljon meg, hanem a magyar nyelvű tanintézmények között is, méghozzá úgy, hogy azok Magyarország fővárosának beavatkozása nélkül tudjanak egymással kapcsolatba kerülni. Ennek az elgondolásnak a lényege a kölcsönösség, és nem az, hogy egy centrumon keresztül egymáshoz kapcsolódjanak a városok, részletezte. A kormányon belül is ezért ragaszkodott hozzá, hogy ne központosítsák a határon túli, külhoni ügyeket, hanem minden minisztériumban legyen egy erős, törzsgyökeres felelősség ezek iránt, ugyanis nem szeretett volna a baloldali kormányok esetén „szegény gettót”, a jobboldali kormányok esetén pedig „luxusgettót” létrehozni.

Gyermekkori álma valósult meg, amikor létrehozhatták a Határtalanul programot, amelynek lényege a magyar gyermekek eljuttatása a Kárpát-medence különböző sarkaiba. A program pozitív hozadékaként említette, hogy míg pár évvel ezelőtt a Kárpát-medencei oktatók mit sem tudtak egymásról, az elindítása óta olyannyira behozták a lemaradásokat, hogy azt is tudják, ki mit szeret enni, inni, vagy hogy kinek hogy hívják a gyerekét.

Balog Zoltán arra buzdított, hogy a tagoltságban és szétszakítottságban próbáljunk meg egymáshoz viszonyulni, és együtt vonatkoztatni az egészre. Hangsúlyozta, számunkra az egész a nemzetünk és a nemzeti összetartozásunk. Fő feladatunk ennek az összetartozásnak a tisztességét megteremteni, „ez a tisztesség pedig a kereszténységünkben lelhető fel”.