Templomba költöző óvodák és iskolák – a nyár folyamán ANYÓ, a nyári óvoda ismét akcióba lendül

A játékos tanulásra és a közösségélményre támaszkodnak az idei ANYÓ-n az Argumentum Nostrum egyesület vezetői, akik már 2016-tól szerveznek gyermekprogramokat nyaranta a kolozsvári magyar kisgyermekeknek. Az egyesület szerdai sajtótájékoztatóján megtudtuk, az idei nyári óvodán nemcsak a helyszíneket bővítik, hanem az élményeket is heti projektek és központosított témák bevezetésével.

A házigazda, Bibza Gábor, a törökvágási református gyülekezet lelkipásztora elmondta, Reményik Sándor verse kellőképpen illeszkedik az elgondolásukhoz, ugyanis nem hagyják sem a templomot, sem az iskolát, lévén, hogy beköltöztetik templomukba a nyüzsgő sokaságot. A sajtótájékoztatón a házigazda mellett jelen volt a nyári óvoda fő támogatója, a kolozsvári városi tanács képviseletében, Oláh Emese alpolgármester, Muszka- Pál Anna Éva, röviden Nusi óvó néni, a gyerekek anyója, valamint a főszervező és a nyári óvoda megálmodója, Fekete Emőke, az Argumentum Nostrum szervező egyesület elnöke.

Bibza Gábor lelkipásztor beismerte, hatalmas igény volt a gyülekezetben arra, hogy nyaranta is tartsanak foglalkozásokat a kisgyermekeknek, ugyanis a szülők dolgoznak, nem tudják folyamatosan szemmel tartani a csemetéiket. Hozzátette, hálás azért, hogy Fekete Emőke évekkel ezelőtt ekkora ötlettel állt elő, és arra is kitért, nem hitték, hogy ilyen nagy sikernek örvend majd a nyári óvodájuk. Megtölteni az élettelen templomi falakat gyermekkacajjal és zsibongással, áldásos feladat és felemelő érzés, hangsúlyozta a lelkipásztor.

Hogyan lehet jelentkezni?

Az idén a nyári óvoda mellett a nyári iskola is teret kap. A GRUND nevet viselő nyári iskola az előkészítős, első és második osztályos kisgyermekeket várják. Az óvodásoknak 100 lejbe, a kisiskolásoknak 130 lejbe kerül a hozzájárulás. Jelentkezni május 22-től lehet az egyesület honlapján, regisztráció után. 

Az elmúlt évekhez képest az ANYÓ idén a vakáció szinte teljes időtartamára kiterjesztette a programjait: június 17. – augusztus 30. között zajlik majd a 2019-es nyári óvoda, tehát 11 héten keresztül biztosítanak foglalkozást a gyermekeknek, 51 pedagógussal, 15 helyszínen, amelyek között megtalálhatóak az állami óvodák, az egyházi óvodák, a magánóvodák és az egyházi iskolák is. Emellett az erdei óvodának is teret biztosítanak, amelynek fő rendeltetése, hogy a városi gyermek testközelből ismerkedhessen a vidéki élettel.

Közösséget kovácsol

Oláh Emese alpolgármester szerint a nyári óvoda fontos kezdeményezés, embereket megmozgató, közösségteremtő ereje van: sok egyházi és magánintézmény is csatlakozott a kezdeményezéshez, így a közösségi erő az, ami összefogja az ANYÓ-t. Erről mi sem tanúskodhat jobban, mint az, hogy az elmúlt években 800 gyermek vett részt a tevékenységeken. Elmondása szerint, az önkormányzat már kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy az ilyen jellegű tevékenységeket támogassa: az előző évi rendezvényre 40 ezer lejes támogatást szántak, az idei nyári óvodát pedig 80 ezer lejes támogatással látták el.

Nusi óvónő úgy gondolja, nyaranta Kolozsváron az a legnagyobb gond, hogy a kisgyermekeket csoportokba gyűjtik az óvodák, és csupán a felügyeletet biztosítják számukra, gyakran román nyelven. A gyermekek – az életkori sajátosságaikból kiindulva – nem tudják a folyamatos román beszédet feldolgozni és megérteni, ennek pedig konfliktusteremtő hatása van.

Annak érdekében, hogy az ANYÓ elkerülhesse a csupán felügyeletre való koncentrálást, a programhoz kapcsolódó óvónőkkel együtt kidolgoztak egy tervet, amely szerint minden hetet sajátos tematikával látnak el, a témákért pedig hetente egy-egy óvónő a felelős. A tematikus hetek során a hangsúly továbbra is a játékokra és a szabadidős programokra tevődik, valamint a tevékenységek integrált módon az összes tapasztalati területet bevonják. Fontosnak tartja azt is, hogy a gyermekek a családtagjaikkal is időt töltsenek, ugyanis „az évi tíz hónap óvoda voltaképpen olyan a gyermek számára, mint egy kis munkahely, annyi különbséggel, hogy nem kap érte fizetséget”.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?