Mégsem tört borsot a kormány az államfő orra alá a népszavazási törvény módosításával

A kormány szerdai ülésén elvetette népszavazási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet azon cikkelyeit, amelyekkel megtiltotta volna a közintézményeknek és a közméltóságoknak a kampányolást a referendum kérdésében, illetve nehezítette volna a 30 százalékos részvételi küszöb elérését.

Ha az eredeti tervezetet elfogadták volna, azzal megnehezítették volna Klaus Johannis államfő dolgát, hogy sikerre vigye a május 26-ra, az európai parlamenti választások napjára kiírt, az igazságügyi törvényekről szóló véleménynyilvánító népszavazást.

A módosítás szerint ugyanis a közintézmények és közméltóságok (mint az elnöki hivatal, illetve az elnöke személye) nem kampányolhattak volna a népszavazás kérdésében: sem ellene, sem mellette – a korteskedést viszont megengedték volna a pártoknak. Ekként az elnök mint a referendum kezdeményezője és kiírója csak „semleges tájékoztatást” adhatott volna, valahányszor megnyilvánul a kérdésben.

A 30 százalékos érvényességi küszöb elérését is nehezítették volna a sürgősségi kormányrendelettel, ugyanis a választói joggal rendelkezők számát vették volna alapul, nem pedig a választói névjegyzékben szereplőkét (a különbség abból adódik, hogy sok szavazati joggal rendelkező román állampolgár külföldön él, és nem vétette fel magát a választói névjegyzékbe).

A Digis24 hírtelevízió szerint a szerdai kormányülésen végül ezeket a cikkelyet elvetették, modnván, hogy már teljében a választási kampány, és törvényellenes lenne menet közben változtatni a szabályokon.

Csak olyan módosításokat fogadtak el, amelyek technikai jellegűek, a kormány szerint a referendum „akadálytalan, átlátható és demokratikus” lebonyolítását segítik.

Kapcsolódók

Kimaradt?