A PNL is támogatja, hogy alkotmányba foglalják a büntetett előéletűek választhatóságának megtilását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben, hogy az alkotmányt a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezés értelmében módosítsák – jelentette ki hétfőn Ludovic Orban pártelnök.

A PNL végrehajtó bizottsága azt követően határozott erről, hogy közzétették az alkotmánybíróság döntésének indoklását a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezéssel kapcsolatban. Orban szerint az alkotmánybíróság döntése a PNL törvény-kezdeményezéseit igazolja, amellyel a köztisztséget betöltők feddhetetlenségét szerették volna megerősíteni.

Április 9-én az alkotmánybíróság megállapította, hogy az állampolgárok jogalkotási kezdeményezése, amelynek célja, hogy a jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be köztisztséget, megfelel az alkotmányos rendelkezéseknek.

Az alkotmánybírók indoklásukban úgy fogalmaztak, hogy az alkotmánymódosítás által előírt tilalom „beletartozik a jogalkotó mérlegelési jogkörébe és korlátozott számú büntetőítéletre vonatkozik”.

A Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű kezdeményezés a szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) indította el, és február 12-én jelentették be, hogy több mint 900 ezer aláírást nyújtottak be a parlamenthez. A fő kormányerőt jelentő Szociáldemokrata Párt óvására a vizsgálta meg az alkotmánybíróság a kezdeményezést, amelyet végül is pozitívan véleményezett. Az USR szeretné, ha a következő bekezdéssel egészítenék ki az alkotmány 37. cikkelyét: „Nem választhatók a helyi közigazgatásba, képviselőházba, szenátusba és államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, amíg valamilyen ok miatt az ítélet hatásai megszűnnek.” A kezdeményezést kezdetben a PNL is elítélte.

Kapcsolódók

Kimaradt?