Hegedüs Csilla Érmihályfalván: az uniós támogatások kiemelten fontosak

„Ki kell állnunk iskoláink, templomaink, műemlékeink, kulturális örökségünk védelmében. Felújított műemlékeink közösségünket erősítik, ezért meg kell harcolnunk a támogatásokért” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla Érmihályfalván, ahol Szabó Ödön parlamenti képviselővel és Nyakó József polgármesterrel a felújítás előtt álló Gizella malmot látogatták meg, majd a katolikus és református egyházak képviselőivel, illetve a település lakóival találkoztak.

 

„Érmihályfalva egyik legfontosabb ipari műemlékét, a 130 éves Gizella malmot háromszintes, modern kulturális központtá szeretnék alakítani. Ha a romos állapotban levő ingatlant ilyen módon tudnák hasznosítani, akkor ez ismét a közösség használatába kerülne, növelné a város versenyképességét, új munkahelyeket teremtene és piacot jelentene a helyi termékek számára, növelné az odalátogatók számát. Ennek érdekében az uniós támogatások kiemelten fontosak, azonban 2021-től csökkenteni akarják ezeket.  Ha nem lépünk fel közösségünk érdekében, kevesebb támogatás jut kulturális örökségünk, iskoláink, templomaink, kastélyaink felújítására is. Csökkenhetnek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások, nem épül többé aszfalt és csatornahálózat uniós forrásokból. Ezek elengedhetetlenek Erdély fejlődéséhez” – fogalmazott az RMDSZ EP-képviselőjelöltje. 

Hegedüs Csilla Bogdán István plébánossalés Simon Szabó István érkörtvélyesi lelkipásztorral, illetve a presbitériummal is találkozott. Az egyház képviselőivel az uniós támogatások és a május 26-i választás fontosságáról egyeztettek. „Május 26-án arról döntünk, hogy megmaradnak-e a támogatások, amelyek által templomaink, iskoláink megújulnak, közösségeink erősödnek. Arról döntünk, hogy lesz-e európai kerettörvény, amely az őshonos kisebbségeket védi, használhatjuk-e szabadon anyanyelvünket, nemzeti szimbólumainkat” – hangsúlyozta a politikus, majd arra kérte a jelenlevőket, hogy az EP-választáson mutassuk meg közösségünk erejét, ne bízzuk másra Európa és Erdély jövőjét. 

Hegedüs Csilla az érmihályfalvi majálison is részt vett, majd ajtóról ajtóra kopogtatva a város és Érkörtvélyes lakóival találkozott, akiket arra buzdított, hogy vegyenek részt a választáson, ahol egy erős Európáért és egy fejlődő Erdélyért szavazunk. „Európa akkor lesz erős, amikor összefog, amikor a mi közösségünk is gyarapodik, és itthon is jobban élnek az emberek. Erdély csak akkor fejlődik, ha az unió támogatja a településeinket, gazdáinkat, vállalkozásainkat és iskoláinkat. Mi olyan Európát szeretnénk, amely nem veszélyként tekint ránk, magyarokra, hanem megbecsül, támogat és megvéd minket. Mi erős Európát, fejlődő Erdélyt akarunk. Nekünk ez a jövőnk. Erről döntünk május 26-án. Ezért kell szavaznunk!” – szögezte le. 

(Címlapfotó forrása: Hegedüs Csilla hivatalos Facebook-oldala)

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?