Hegedüs Csilla: a turizmus megoldás az elvándorlásra, ezért kell több uniós támogatás

Erdélyi örökségünk európai szintű hasznosítása kiemelt feladatunk, hiszen így biztosíthatjuk településeink versenyképességét mind a turizmus, mind a gazdaság terén - mondta Hegedüs Csilla EP-képviselőjelölt. - Ezáltal munkahelyeket hozunk létre, piacot teremtünk a helyi termékek számára, jövőt biztosítunk a fiatal generációknak, hogy itthon, Erdélyben vállaljanak munkát. Marina Ida Magdolna, Szilágybagos polgármesterével egyeztetett kedden Hegedüs Csilla. 

A polgármesterrel folytatott egyeztetésen az EP-képviselőjelölt kiemelte, több uniós forrásra van szükség, hogy Erdély fejlődhessen, erősödhessen, hogy fiataljaink itthon maradjanak, itt vállaljanak munkát, jó legyen itt élni. „Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy gazdáink egyszerűbben pályázhassanak uniós pénzekre, több tájékoztatást kapjanak, innovatív módszereket vezethessenek be, amelyek növelik versenyképességüket. Ez több ezer magyar család jövőjét befolyásolja. Ugyanakkor tudom, hogy ügyesen kihasználtuk azt, amit az EU nekünk nyújtott, hiszen vannak új utak, hidak, csatornák, iskolák épülnek, templomokat és műemlékeket újítanak fel, azonban még rengeteg a munka. 2021-től csökkenteni akarják a támogatásokat, azonban ezt nem engedhetjük. Harcolnunk kell a támogatások növeléséért, és azért, hogy csökkenjen az ezekkel járó bürokrácia, hogy minél könnyebb legyen a pályázás”- nyilatkozta az EP-képviselőjelölt. 

Hozzátette: az elmúlt években megtapasztalta azt, hogy hol nehezíti meg a pályázók életét a bürokrácia. „Tudom, hogy ezen változtatni kell. Szakembereket kell meghívnunk Erdélybe, akik idejében elhozzák a pályázatokkal kapcsolatos információkat, és így segítik önkormányzatainkat, egyházainkat a sikeres pályázásban” – fejtette ki. 

 

A természeti és kulturális kincsekben gazdálkodó Szilágyság hatalmas potenciállal rendelkezik. Szilágybagos pedig igazi turisztikai központ. „Itt van a Bánffy-kastély, évente szerveznek hagyományőrző rendezvényeket, gazdag a bor- és pálinkakultúra, termálfürdővel rendelkezik. Európai uniós forrásokból agropanziót hoztak létre, és további üdülőközpontokat építettek fel. A támogatások növelésével a település tovább fejlődhet, gyönyörű turisztikai fürdőteleppé nőheti ki magát” – részletezte. 

A találkozót követően a politikus Seres Dénessel, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnökével és Szilágyi Róbert ügyvezető elnökkel ajtóról ajtóra kopogtattak, a település lakosaival beszélgettek a választás tétjéről, majd a Szilágybagosi Majálison vettek részt, ahol arra bátorították a jelenlevőket, hogy éljenek szavazati jogukkal május 26-án, hiszen nem bízhatjuk másra jövőnket. „Európa akkor lesz erős, amikor összefog, amikor a mi közösségünk is gyarapodik, és itthon is jobban élnek az emberek. Erdély csak akkor fejlődik, ha az unió támogatja a településeinket, gazdáinkat, vállalkozásainkat és iskoláinkat. Mi olyan Európát szeretnénk, amely nem veszélyként tekint ránk, magyarokra, hanem megbecsül, támogat és megvéd minket. Mi erős Európát, fejlődő Erdélyt akarunk. Nekünk ez a jövőnk. Erről döntünk május 26-án. Ezért kell szavaznunk!” – nyomatékosított Hegedüs Csilla. 

Kapcsolódók

Kimaradt?