Terhelő nyilatkozatot tett Dragneára az egyik fiktív alkalmazott

Elutasította a legfelsőbb bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy hozzák előre Liviu Dragnea perének ítélethirdetését abban az ügyben, amelyben a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások kapcsán hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják. Közben terhelő nyilatkozatot tett rá nézve az egyik érintett alkalmazott.

A DNA szerdán kérte, hogy tartsák meg korábban a tárgyalást a képviselőházi és szociáldemokrata párti (PSD) elnököt érintő perben, az új ütemterv szerint kitűzött dátum ugyanis május 20. az első fokon három és féléves börtönbüntetésre ítélt Dragnea azt mondta erről: hallotta, „hogy Klaus Johannis elnök DNA-ja” sürgette az ügyet, s szerint a vádhatóság „bepánikolt, hogy nem tudja határidőre teljesíteni valakinek a kicsinálását”.

A legfelsőbb bíróság öttagú bírói testülete a hétfői a fellebbviteli tárgyaláson május 20-ára halasztotta az ítélethozatalt, arra hivatkozva, hogy a védelemnek időt kell adni a felkészülésre.

Dragnea és a többi vádlott ügyvédei azt kérték a bíráktól, hogy halasszák a tárgyalást április 19-e utánra, ugyanis ekkor kell az alkotmánybíróságnak döntést hoznia a parlament és a legfelsőbb bíróság közötti alkotmányos természetű jogi konfliktus ügyében a korrupciós vádakkal foglalkozó bírói testületekkel kapcsolatban. A DNA-t képviselő ügyész ellenezte a halasztást, és úgy vélekedett, hogy az ügyvédek megpróbálják minél inkább kitolni az ítélethozatalt.

Megszólalt az egyik fiktív alkalmazott

Liviu Dragneát azzal vádolták meg, hogy a Teleorman megyei tanácselnöki mandátuma idején nyomást gyakorolt a megyei gyermekvédelmi igazgatóságra, hogy alkalmazzanak két személyt, miközben az illetők gyakorlatilag a PSD megyei szervezeténél dolgoztak (tehát közpénzből fizették a pártmunkát).

A PSD-elnök tagadta a vádat, és azzal védekezett többek között, hogy tanácselnökként nem tartozott a hatáskörébe a gyermekvédelmi igazgatóság (bár annak fenntartója a megyei önkormányzat), így nem is gyakorolhatott nyomást rá.

A stiripesurse.ro csütörtökön megírta, hogy megszólalt az egyik érintett személy bizonyos Anisa Stoica, aki a Teleorman megyei PSD-szervezet sajtóosztályán dolgozott, miközben a fizetését a gyermekvédelmisektől kapta. A portál szerint azt mondta, hogy Dragnea személyesen utasította az illetékeseket, hogy vegyék státusba az intézménynél, sőt a versenyvizsga is megrendezettnek tűnt számára, mert egy nálánál felkészültebb jelentkező helyett ő kapta meg az állást.

Kapcsolódók

Kimaradt?