Ezért nem vett részt az ALDE a Johannis által kezdeményezett találkozón

Levélben adott magyarázatot Klaus Johannis államfőnek, hogy miért nem vett részt a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) küldöttsége az elnöki hivatalban az igazságügyről tartott konzultáción – nyilatkozta pénteken Călin Popescu-Tăriceanu, a párt elnöke.

A szenátus házelnöki tisztségét betöltő politikus kifejtette: „Mivel pártunk liberális párt, legfőbb értéknek az állampolgári jogok és szabadságok védelmét tartja. A kommunizmus idején lábbal tiporták az állampolgári jogokat és szabadságokat a rezsim kiszolgálói. A kiszolgálók között volt Augustin Lazăr, aki ma Románia legfőbb ügyésze. És mivel Johannis antikommunistának nevezi magát, arra kértem, hogy nyilvánítsa is ki ezt azáltal, hogy meneszti legfőbb ügyészt. Ez volt a konzultáción való részvételünk előfeltétele.”

Călin Popescu Tăriceanu szerint helyes döntés volt távolmaradni a konzultációtól, mert az államfő valójában nem azért kezdeményezi a referendumot, hogy képet kapjon a lakosság igazságügyről kialakított álláspontjáról, hanem hogy előkészítse év végi elnökválasztási kampányát, „melegen tartsa” az általa kitalált témát, és számára a népszavazás is csak ürügy, hogy beavatkozzon az európai parlamenti választási kampányba.

Johannis május 26-ára, az EP-választások napjára kiírt referendummal tiltatná meg, hogy a kormány amnesztiát adjon a korrupciós bűncselekmények elkövetőinek, vagy sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőjogot. A referendum konkrét kérdéseit várhatóan a parlamenti véleményezés vagy az arra megszabott, április 25-i határidő lejárta után teszi közzé.

Kapcsolódók

Kimaradt?