A kormány és az ellenzék is leváltaná az igazságügyi minisztert

A fő kormányerőt adó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége a büntetőjogi törvénymódosítások életbe léptetésének késlekedése miatt kifogásolja Tudorel Toader igazságügyi miniszter tevékenységét, az ellenzéki pártok pedig a szenátusban nyújtottak be ellene egyszerű indítványt, éppen a tervezett jogszabály-módosítások miatt.

A PSD végrehajtó bizottságának következő ülésén dönt a miniszterelnök az igazságügyi miniszter sorsáról – ezt maga Viorica Dăncilă jelentette be hétfőn. Az elmúlt napokban a szociáldemokraták több vezető tisztségviselője is ama meggyőződésének adott hangot, hogy Toadernek távoznia kell tisztségéből, Liviu Dragnea párt- és képviselőházi elnök pedig e felvetésekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy az igazságügyi miniszterrel kapcsolatos döntést a miniszterelnöknek kell meghoznia.

„Az Országos Végrehajtó Bizottság ülésén fogok dönteni az ügyben, miután meghallgatom a kollégáim véleményét és én is elmondom az enyémet” – mondta a kormányfő. Liviu Dragnea és a pártvezetés elégedetlensége abból fakad, hogy szerintük Toader „inkompetenciáján” múlt, hogy mindeddig nem sikerült „átvinni” a büntetőjogi és perrendtartási törvényeket módosító és a korrupciós bűncselekményeken enyhítő sürgősségi kormányrendeleteket.

Toader egyébként a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) javaslatára került az igazságügyi tárca élére, de egyik kormánypártnak sem tagja.

A szenátusban eközben hétfőről szerdára halasztották az ellenzéki alakulatok által a miniszter ellen benyújtott egyszerű indítvány vitáját és az erről szóló szavazást. Az elodázásról a parlamenti frakciók vezetői határoztak. Parlamenti források szerint a döntés hátterében az áll, hogy több honatya külföldön tartózkodik, így előfordulhat, hogy nem lenne meg a kvórum a hétfői ülésen, amelyen az érintett sem tud részt venni. A hiányzások miatt a szenátus házbizottságának ülését sem tartották meg hétfőn.

Az igazságügyi miniszter elleni egyszerű indítványt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyújtotta be. A dokumentum aláírói többek között azt kérik a tárcavezetőtől, hogy ne avatkozzon be az igazságszolgáltatás munkájába, hagyjon fel a büntetőjog és az igazságügyi törvények „ártalmas módosításaival”, illetve támogassa a bírák és ügyészek törvénytelenségeinek kivizsgálásával foglalkozó különleges ügyosztály felszámolására irányuló PNL-javaslatot.

A múlt hónapban a képviselőházban leszavazták a Toader elleni hasonló indítványt.

A büntetőjogi törvények tervezett módosítása miatt a közelmúltban a nemzetközi közösség is kifejezte aggodalmát, arra intve a PSD-kormányt, hogy ne próbálja korrupt politikusai érdekeinek alávetnie az igazságszolgáltatást. Uniós szakértők és politikusok szerint a román jogállamiság forog veszélyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?