Fontosnak tartják a NATO-szövetségesek jelenlétét a keleti térségben

Nyilatkozatot fogadott el kedden a parlament a NATO-csatlakozás 15. évfordulóján, amelyben megerősítik Románia elkötelezettségét az Észak-atlanti Szerződés Szervezete értékrendje, elvei és céljai mellett.

A dokumentum szerint a parlament „üdvözli egy erős, koherens és hatékony, elrettentő és védekező pozíció kialakítását, és kiemeli a szövetségesek jelenlétének fontosságát a keleti szárnyon”. A nyilatkozatban hangsúlyozzák a Fekete-tengeri övezet stratégiai fontosságát, és a NATO szerepének megszilárdítását ebben a régióban. Ugyanakkor a törvényhozás aggodalmát fejezi ki a biztonságpolitikai kihívások megsokasodása miatt, és szorgalmazza a nyitott ajtók politikájának folytatását, egyúttal üdvözli Montenegró és Észak-Macedónia belépését a NATO-ba. Fontosnak tartják a NATO és az Európai Unió közötti stratégiai partnerség megszilárdítását, és biztosítékot vállalt az országgyűlés, hogy Románia a jövőben is védelmi kiadásokra fordítja hazai össztermékének 2 százalékát.

A parlament 238 támogató szavazattal elfogadta a nyilatkozatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?