banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Augustin Lazăr bejelentette, hogy újabb legfőbb ügyészi mandátumra pályázik

Augustin Lazăr bejelentette, hogy benyújtja pályázatát egy újabb legfőbb ügyészi mandátumra – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

A közlemény szerint egy új mandátummal a legfőbb ügyésznek „lehetősége lenne folytatni az intézmény megerősítése és modernizálása érdekében elkezdett projekteket” és „a romániai ügyészségnek az európai igazságszolgáltatási értékek rendszerébe való bekapcsolására tett törekvéseket”.

Nem utolsó sorban, jegyzi meg Lazăr, kollégái is elvárják, hogy induljon a versenyvizsgán, mert „ebben a kihívásokkal tele időszakban fontos, hogy biztosítva legyen az intézmény vezetésének stabilitása, főleg ami az európai értékek átvételét, illetve az állam többi intézményével való lojális együttműködést illeti” - mutat rá a közlemény.

Az igazságügyi miniszter pénteken jelentette be, hogy elindította Románia új legfőbb ügyészének kinevezési eljárását. A procedúra március 13-ától április 5-éig tart. Az új legfőbb ügyészt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényben rögzített eljárás szerint választják és nevezik ki.

A legfőbb ügyészi tisztséget jelenleg betöltő Augustin Lazăr mandátuma április 28-án jár le. Tavaly októberben Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte a tisztségéből való elmozdítását, a legfőbb ügyész azonban megtámadta a döntést a bíróságon.

Kapcsolódók

Kimaradt?