Toader: az EU-nak feddhetetlen főügyészre van szüksége

Az Uniónak feddhetetlen európai főügyészre van szüksége –​ nyilatkozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Pénteken Brüsszelben ülésezett az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa. Az ülésen – amelyet Románia EU-elnöki tisztségéből fakadóan a román igazságügyi miniszter vezetett – nem esett szó az európai főügyészi tisztséggel kapcsolatos fejleményekről, az azt követő sajtótájékoztatón azonban Vera Jourova igazságügyi biztos hangsúlyozta, a kinevezési eljárásnak korrektnek kell lennie, mellőzni kell a  „hitelrontási kísérleteket". Amikor megkérdezték tőle az újságírók, hogy mire célzott ezzel a kijelentéssel, Jourova azt válaszolta, hogy a tisztségre pályázó Laura Codruţa Kövesi esetére gondolt.

A sajtóértekezletet követően Tudorel Toader úgy nyilatkozott, „az Uniónak nem arra van szüksége, hogy kikozmetikázzunk valakit, és a legek legjeként állítsuk be". Vera Jourova kijelentésére reagálva a miniszter azt mondta, értelmezésében az EU-s biztos arra szólított fel, hogy ne állítsanak valótlanságokat.

„Következésképpen mindaz, amit ő mondott, tiszteletben tartatik, mert az igazság senkit nem zavar, az igazság segít, hogy a tények ismeretében hozzanak döntéseket. Az Uniónak ugyanis feddhetetlen európai főügyészre van szüksége, olyan szakemberre, aki bebizonyította már, hogy jó menedzser, jól ismeri a törvényeket" – fogalmazott a tárcavezető.

Kapcsolódók

Kimaradt?