Egyszerű indítvány Tudorel Toader ellen: az RMDSZ nem támogatja a minisztert

Az RMDSZ parlamenti képviselői ezúttal nem fogják támogatni Tudorel Toader igazságügyi minisztert az ellene benyújtott egyszerű indítványról való szerdai szavazáskor - közölte kedd este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus a román közszolgálati televíziónak nyilatkozta kedd este, hogy ezúttal az igazságügyi miniszter nem fogja a szövetség törvényhozóinak támogatását élvezni.„A kollégáim holnap reggel (szerdán - szerk. megj.) frakcióülést tartanak, de nem fogjuk támogatni ilyen körülmények között Toader urat. Az egyszerű indítványban sok minden van, amivel én nem értek egyet, de a sürgősségi kormányrendelet kérdésében semmiféle észszerű érvünk nincs (...), az igazságügyi rendszerben nem tartható fenn ez az állapot” - jelentette ki a szövetségi elnök az igazságügyi törvényeket módosító sürgőségi rendeletre utalva.

Kelemen felidézte, hogy az RMDSZ teljes meggyőződéssel támogatta az igazságügyi rendszer átszervezésének a bírák és ügyészek karrierje szétválasztására vonatkozó részeit.

„Az igazságügyi miniszter nem jött a parlamentbe, nem foglalt állást az ügyben, annyit mondott, hogy a parlament a jogalkotó, a minisztérium nem szól bele, ez a parlament dolga. Erre három héttel ezelőtt arra eszmélünk, hogy hirtelen az igazságügyi minisztérium és a kormány jogszabályt hozott és mindent visszafordított, amit mi döntöttünk. (...) Egyszercsak Toader úr lett a jogalkotó a parlament helyett. Ma megint azzal szembesültünk, hogy változik a 7-es kormányrendelet, visszaállították az eredeti változatot. (...) Nem lehet így tekinteni ránk, mintha hiába beszélnénk, hiába dolgoznánk, mintha egyszerűen valakinek a hasznos idiótái lennénk” - fogalmazott Kelemen a TVR műsorában.

A Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványről szerdán szavaz a parlament.

Kapcsolódók

Kimaradt?