FRISSÍTVE - Visszaküldte a parlamentnek az államfő az idei költségvetés törvényét

Visszaküldte a parlamentnek az állami költségvetés-tervezetet Klaus Johannis államelnök, aki szerint a kormánykoalíció által megtervezett büdzsé nem az ország érdekeit, hanem pártérdekeket szolgál. FRISSÍTÉS: Florin Iordache, a képviselőház alelnöke szerint a parlament jelenlegi formájában ismét elfogadja a büdzsét, majd újra elküldi az elnöknek.

Johannis azt követően nyilatkozott, hogy az alkotmánybíróság szerdán elutasította a költségvetéssel szembeni elnöki óvást. Az elnök hangsúlyozta: ennek ellenére fenntartja korábban megfogalmazott álláspontját, miszerint a büdzsé hamis számokon alapszik, hiszen a kormány olyan bevételeket vezetett be, amelyek fölött valójában nem rendelkezik, ezért a büdzsé nem szolgálja az ország fejlődését.

Johannis ismét élesen bírálta a kabinetet, amely szerinte a leggyengébb a rendszerváltozás óta. Főleg azt kifogásolta, hogy a költségvetés-tervezet jelenlegi formájában "egy szűk csoport politikai érdekeit" hivatott szolgálni, és ezért a kormány fő erejét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé. Az elnök újfent bírálta, hogy a költségvetés jelentősen megnöveli a pártok működésére szánt finanszírozást. Johannis leszögezte, hogy a költségvetés késéséért kizárólag a PSD a hibás.

Korábban a PSD az elnököt vádolta meg azzal, hogy alkotmányossági normakontrollal késlelteti a büdzsé elfogadását. A parlament által megszavazott költségvetés-tervezet 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel és GDP-arányosan 2,76 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

PSD: Johannis ismét hazudik

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint Klaus Johannis államfő "ismét hazudik" a költségvetéssel kapcsolatban. A nagyobbik kormánypárt Facebook-oldalán megjelent bejegyzés felemlegeti, hogy 2016-ban Johannis annak ellenére is jóváhagyta a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány által összeállított költségvetést, hogy az 16 milliárd lejjel csökkentette az egészségügynek szánt alapokat és 10 milliárd lejjel kevesebb pénzt irányzott elő az oktatásnak. 

Cáfolja a PSD az elnök azon állítását is, miszerint idén egymilliárd lejjel kevesebb pénzt kapnak a helyi önkormányzatok beruházásokra. Valójában 4,6 milliárd lejjel többet fordítanak idén erre a célra - állítják. A nagyvárosok önkormányzati vezetői, például Kolozsvár polgármestere, Emil Boc többször is rámutatott, nem minden önkormányzat gazdálkodhat idén több pénzből, a fejlett önkormányzatoknak több millió euróval jut kevesebb az idei költségvetésből. 

"Azt mondja, túl sok pénzt kaptak a pártok, de sem Johannis PNL-je, sem Cioloş USR-je nem szolgáltatta vissza a többletet az államnak. És azt nem mondja, hogy az ő PNL-je 2018-ban a pártok költségvetésének növelését kérte a parlamentben. Azt mondja, kevesebb pénzt fordítottunk beruházásokra. De a valóság az, hogy a 2019-es költségvetés több mint 15 milliárd lejjel nagyobb összeget irányoz elő befektetésekre" - fogalmaz a PSD. 

A PSD ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az egészségügy még soha nem gazdálkodhatott akkora összegből, mint idén."Egyetlen igazság van, és az a következő: a gyermekek azért nem részesülnek emelt összegű pótlékban március 1-jétől, a helyi önkormányzatok pedig azért nem kezdhették el a befektetéseket, mert Johannis teljesen fölöslegesen alkotmánybíróságra küldte a költségvetést. Ő Románia első olyan elnöke - és vélhetően világviszonylatban is az első - aki akadályozza saját országa költségvetését" - áll még a bejegyzésben. Mint arról már korábban beszámoltunk, a gyermekpénz növelésére vonatkozó PNL-s javaslatot a PSD nem akarta jóváhagyni a parlamentben, később ellenben már az ellenkezőjét állították. 

FRISSÍTÉS - Florin Iordache: az államfő csak az időt húzza

Amint Klaus Johannis államfő - bejelentésének megfelelően - visszaküldi a költségvetési törvényt a parlamentnek újbóli megfontolásra, a törvényhozás haladéktalanul összeül, és jelenlegi formájában ismét elfogadja a büdzsét, majd újra elküldi az elnöknek, aki köteles lesz tíz napon belül kihirdetni azt - nyilatkozta szerdán a képviselőház alelnöke, Florin Iordache.

A szociáldemokrata párti honatya azt mondta, számítottak rá, hogy miután az alkotmánybíróság elutasította a költségvetési törvény ellen benyújtott óvását, Johannis visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek megfontolásra. Az államfő ezzel csak az időt húzza - állítja Iordache, hozzátéve, még nem egyeztetett kollégáival a további lépésekről, de mivel az elnök által felhozott érvek nem állják meg a helyüket, a parlament vélhetően ismét elfogadja a törvényt, változatlan formában, majd újra elküldi az államfőnek, aki másodszorra nem tagadhatja meg a kihirdetését.

Az elnök szerdán bejelentett döntésének következményeit firtató újságírói kérdésekre válaszolva Iordache azt mondta, jóváhagyott költségvetés hiányában nem ültethetők gyakorlatba a gyermeknevelési pótlék, a nyugdíjak és egyéb juttatások emelésére vonatkozó intézkedések.

Az államfőnek a költségvetéssel kapcsolatos bírálataira reagálva Iordache rámutatott, az elnök nem tájékozódott megfelelően a büdzséről, és szerdai nyilatkozata alapján tanácsadói sem eléggé felkészültek a témában. 

Kapcsolódók

Kimaradt?