Jogerős ítéletek megfellebbezése: figyelmeztetik a kormányt a bírák és az ügyészek

Közös felhívásban figyelmeztetik a kormányt a bírák és ügyészek szakmai szervezetei, hogy ne fogadjon el olyan jogszabályt, amely "egy jogállamban alapvetőnek számító társadalmi értékeket veszélyeztet".

A Romániai Bírák Fóruma, az Ügyészek Jogállásának Védelméért Mozgalom, valamint a Kezdeményezés az Igazságszolgáltatásért Egyesület ezzel Tudorel Toader igazságügyi miniszternek arra  a bejelentésére reagált, miszerint olyan sürgősségirendelet-tervezeten dolgozik a kormány, amely lehetővé tenné a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai jogerős ítéleteinek megfellebbezését.

A szakmai szervezetek felhívják a figyelmet, hogy a kabinet nem bocsátott közvitára ilyen tervezetet, ahogyan azt a döntéshozás átláthatóságának elve megkövetelné, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az ehhez hasonló, az ország büntetőpolitikáját érintő intézkedéseket részletes indoklás kellene hogy kísérje.

A Romániai Bírák Fórumának honlapján közzétett közlemény arra is rámutat: a kabinet csak rendkívüli esetekben, azonnali intézkedést feltételező helyzetekben élhet a sürgősségi kormányrendelet lehetőségével, és idézik az alkotmány 61. cikkelyét, amely szerint az ország egyetlen törvényhozó hatósága a parlament.

Kapcsolódók

Kimaradt?