Jogerősen három év börtönre ítélték Olosz Gergelyt

A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen három év szabadságvesztésre ítélte korrupcióért Olosz Gergelyt, az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökség (ANRE) volt elnökét, az RMDSZ egykori háromszéki szenátorát.

A politikust első fokon szintén három év letöltendő börtönre ítélte 2016-ban a bukaresti táblabíróság folytatólagosan elkövetett befolyással történő üzérkedésért. Az ítélet szerint a vádlottól elkoboznak 384 ezer eurót és 400 ezer lejt. Olosz Gergely vagyonának egy részét már korábban zárolták.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában. Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap leöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 

Olosz Gergely korrupciós ügyét másodszor tárgyalta az igazságszolgáltatás. Első alkalommal a bukaresti törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította: a törvényszék nem volt illetékes az ügyben amiatt, hogy Olosz Gergely ügyvédi státusszal is rendelkezik. Ezután az ügyet újratárgyalta a bukaresti táblabíróság, a fellebbezést pedig a legfelsőbb bíróság.

A politikus a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amiről 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

A jogerős ítélet kihirdetése után a vádlott személyesen jelentkezhet bármelyi rendőrőrsön. Ha ezt nem teszi meg, a rendőrök keresik fel az otthonában. Ha az ítélethirdetéstől számított 24 órán belül nem kerül el, körözni fogják.

Kapcsolódók

Kimaradt?