Letöltendő börtönbüntetésre ítélték alapfokon Olosz Gergelyt

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bukaresti táblabíróság alapfokon Olosz Gergelyt, az RMDSZ volt szenátorát, akit többrendbeli befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek - közölte a Mediafax hírügynökség.

A volt politikus ellen 384 ezer euró és 400 ezer lej értékű vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

Olosz Gergely 2013 májusában lemondott háromszéki szenátori mandátumáról.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap leöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A végzés nem jogerős.

Olosz Gergely korrupciós ügyét másodszor tárgyalja a román igazságszolgáltatás. Első alkalommal a bukaresti törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította: a törvényszék nem volt illetékes az ügyben amiatt, hogy Olosz Gergely ügyvédi státusszal is rendelkezik. Ezután az ügyet ismét alapfokon tárgyalta a táblabíróság: ennek nyomán született a mostani ítélet.

Olosz Gergely 2013 májusában lemondott háromszéki szenátori mandátumáról. Az RMDSZ szenátusi frakciója azóta sem egészült ki, mert Olosz választókerülete azok közé tartozott, ahonnan - a sajátos román választási rendszer miatt - két jelölt is mandátumot szerzett, és mivel a körzet nem maradt képviselet nélkül, itt nem rendeztek időközi választást.

Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?